A Bp. Honvéd ma délután edzőmérkőzést játszott Koperben a szerb élvonalbeli FK Kolubara ellen, ami a 61. percben, 1-0-ás kispesti előnynél félbeszakadt.
Történt ugyanis, hogy Brandon Domingues lövését ütötte ki Popovic kapus, a labdára pedig egyszerre ugrott Zsótér Donát és Radovanovic, a két játékos a levegőben ütközött, a piros-feketék középpályása pedig a földre zuhant.
A két csapat futballistái azonnal jelezték, hogy nagy a baj, a segítségre siető egészségügyi személyzet Zsótért előbb a pályán látta el, majd a játékost mentő szállította a helyi kórházba.
Az eset miatt a találkozót nem is folytatták a csapatok.
Zsótéron a kórházban elvégezték az ilyenkor szükséges vizsgálatokat, többek között koponya CT-t is, amelyek megállapították, hogy a 27 esztendős játékosnak nincs komoly baja, de a ma éjszakát elővigyázatosságból még a kórházban kell töltenie, szerdán viszont hazautazhat Budapestre - írta közösségi oldalán a Bp. Honvéd.
„Istennek hála, hogy Donát jól vanMindannyian vele vagyunk és várjuk vissza! Nagyon nehéz helyzetben voltunk, a sérülést követően beszéltem a játékvezetővel, illetve az ellenfél edzőjével, mondtam nekik, hogy ebben a lelkiállapotban képtelenek vagyunk folytatni a játékot. Hallottam, hogy szerencsére jobban érzi magát, most ez a legfontosabb!“ - nyilatkozta Dean Klafuric, a Bp. Honvéd vezetőedzője a klub honlapjának.
A kispestiek egyébként ezt követően egy másik edzőmérkőzést is játszottak, amelyen 4-1-es vereséget szenvedtek a szerb FK JavorIvanjiva együttesétől, s ezzel le is zárult az edzőtáboruk.

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.


