Olsen bravúrjai ellenére is behúzta a rangadót a Juventus

Hozzászólások()
Nem tudta megmenteni csapatát a Roma hálóőre.

A Serie A szombat este rangadóján a Juventus nagyon magabiztos játékkal 1-0-ra győzte le hazai pályán az AS Romát.

A torinóiak legveszélyesebb játékosa az első 20 percben Alex Sandro volt, akihez előbb a 8. percben pattant oda a labda a tizenhatoson belül, majd tíz perccel később távolról próbálkozott, de Olsen mindkét alkalommal bravúrral hárított.

A 33. percben ismét nagy védést kellett bemutatnia a Roma svéd kapusának, ekkor Cristiano Ronaldo csavarása után kellett kapu mellé tolnia a játékszert.

Két perccel később viszont már a római hálóőr sem tudott segíteni, amikor De Sciglio beadása után Mandzukic előzte meg Santont, és okosan a földre fejelte a labdát, ami onnan a kapuba pattant.

A Roma hiába küzdött, a nagyobb helyzetek a szünet után is a torinóiak előtt adódott: az 59. percben Dybala beadása után Ronaldo fejesét védte Olsen, majd rögtön az ezt követő szögletből ismét a portugál próbálkozhatott, de az 5 méterről leadott lövésénél is hatalmas bravúrt mutatott be a Roma hálóőre.

Juventus Roma Serie A

A 70. percben Chiellini ugyan bevette a vendégek kapuját, de a játékvezető ezt kapustámadás miatt nem adta meg.

A 90. percben végül Szczesny-nek is be kellett mutatnia egy nagyobb védést, de Cristante fejesét magabiztosan, két kézzel fogta a lengyel.

A 92. percben Douglas Costa is betalált, de mivel a találatot megelőző labdaszerzésnél Matuidi szabálytalankodott Zaniolóval szemben, a játékvezető videózás után jogosan elvette a Juventustól a találatot.

A meg nem adott gólnál még Zaniolo volt az áldozat, de szinte rögtön az újrakezdés után a fiatal középpályás buktatta Douglas Costát, amiért megkapta a második sárga lapját.

Ezzel a győzelemmel a Juventus továbbra is rendkívül magabiztosan 8 pontos előnnyel vezeti a bajnokságot a Napoli előtt, a Roma viszont nem tudott zárkózni az élmezőnyre, és csupán a 10. helyet foglalja el.

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

Mandzukic Juventus Roma Serie A

A nap korábbi mérkőzésén az Inter a Chievo otthonába látogatott, és bár a meccs nagy részében Perisic góljával vezetett Luciano Spalletti csapata, az utolsó percben Sergio Pellissier egyenlíteni tudott, megfosztva ezzel 2 ponttól a milánói csapatot.

A Serie A szombati eredményei:

A Serie A szombati eredményei:

Lazio 3 - 1 Cagliari

AC Milan 0 - 1 Fiorentina

Empoli 3 - 4 Sampdoria

Genoa 3 - 1 Atalanta

Napoli 1 - 0 SPAL

Sassuolo 1 - 2 Torino

Udinese 1 - 1 Frosinone

A cikk lejjebb folytatódik

Chievo 1  - 1 Inter

Parma 0 - 0 Bologna

Juventus 1 - 0 Roma

Következő cikk:
Az Inter hazai pályán betlizett a Serie A-ban
Következő cikk:
Idegenben nyert az Atletico Madrid és a Valencia is
Következő cikk:
Gulácsiék legyőzésével a Dortmund ismét hat pontos előnyben
Következő cikk:
Az Arsenal nyerte a Chelsea elleni londoni derbit
Következő cikk:
A PSG csatártriója kivégezte ellenfelét a bajnokságban
Bezárás