Az elmúlt napok angol és olasz sajtóbeszámolói szerint a sérülések miatt a védelmébe új játékost kereső Tottenham vezetősége a januári átigazolási időszakban meg akarja szerezni a Genoa román válogatott védőjét, Radu Dragusint.
A beszámolók szerint az olasz klub 30 millió eurót kérne erősségéért, a Spurs egyelőre 25 milliót lenne hajlandó fizetni, de a különbség áthidalhatónak tűnik.
Fabrizio Romano legutóbbi információi szerint a londoniak a játékossal a személyes feltételekben már megállapodtak.
A 21 éves román válogatott hátvéd 16 esztendős korától a Juventus akadémiáján pallérozódott, majd szerepelt a torinóiak harmadosztályban versenyző tartalékcsapatában is. Az első csapatban azonban nem kapta meg a kellő játéklehetőséget, a “zebrák” soraiban mindössze négy fellépés jutott számára a 2020-2021-es idényben.
Dragusin később a Sampdoria, a Salernitana és a Genoa alkalmazásában tűnt fel kölcsönben, majd utóbbi tavaly januárban a vételi opcióját érvényesítve végleg megszerezte a játékjogát.
A fiatal játékos alapembere volt a másodosztályból feljutó genovai csapatnak és az aktuálisan zajló első osztályú kiírásban is rendszeres játéklehetőséghez jut. A tehetséges középhátvéd a 2023-2024-es idény eddig eltelt szakaszában 18 mérkőzésen két gólt szerzett, valamint három meccsen a Coppa Italiában is pályára lépett.





