Eusebio Di Francesco lesz az AS Roma új vezetőedzője - írja a Football Italia.
Mint korábban oldalunk is beszámolt róla, a jelenlegi tréner, Luciano Spalletti nem hosszabbítja meg az idény végén lejáró szerződését és a következő szezontól már az Internél fog dolgozni.
Utódja ráadásul római kötődésű is, hiszen 1997 és 2001 között 101 alkalommal öltötte magára a fővárosiak mezét.
Vezetőedzőként a Sassuolónál keltette fel a nagy csapatok figyelmét, ahol 2013-ban megnyerte a Serie B-t, majd 2016-ban óriási meglepetésre a hatodik helyen végeztek, ezzel kiharcolva az Európa Liga indulás jogát.
Getty