A Dárdai-család berendezkedett Berlinben: három profi labdarúgó és egy vezetőedző ékesíti a Hertha BSC alakulatát. A nyáron sikerült visszaszereznie legidősebb fiát Dárdai Pálnak, a Fehérvár FC-től érkezett vissza Palkó. A keretbe már apja előtt is beilleszkedett Márton továbbra is a kezdő csapat tagja, míg a 17 esztendős Bencét most veti a mélyvízbe apja. Azonban nem biztos, hogy a következő szezont is itt kezdi meg a Dárdai-família összes tagja.
A Nemzeti Sport írta meg több német sportportálra hivatkozva, hogy a januárban nagykorúvá avanzsáló Dárdai Bencéért több élcsapat is sorban áll majd. A szaklapok megemlítik, hogy a jelenlegi szezonban még nem ért el akkora áttörést az U17-es német Európa-bajnok, mint amire számítottak, de kilenc lejátszott Bundesliga 2. mérkőzésből hat alkalommal már csereként bevetette vezetőedző apja. Idősebbik Dárdai fokozatosan szeretné bevezetni legfiatalabb gyermekét a profi labdarúgásba, így levéve a válláról a ránehezedő nyomást.
A fiatal támadó középpályásra azonban nem csak Berlinben figyeltek fel, hanem Németországból és Olaszországból is vannak kérői. A 17 esztendős Bencét a nyáron is megkörnyékezte a Borussia Mönchengladbach, a Juventus, illetve az AC Milan is. Habár az említett klubok nem jártak sikerrel, az idei szezon végén akár újra is próbálkozhatnak. Bence szerződése 2024. nyaráig él a Herthánál, ami azt jelenti, hogy ingyen távozhatna.
A berliniek már felvették a kapcsolatot a játékos képviselőivel az esetleges szerződéshosszabbításról, mivel nem szeretnének elesni egy nagyobb összegtől, amiért értékesíthetik majd akár pár év múlva a középpályást. A német portálok megjegyzik, hogy minden bizonnyal mindhárom fiával szeretne tovább dolgozni a Hertha vezetőedzője, idősebbik Dárdai Pál.

