A 22 éves futballista – aki kölcsönben a másodosztályú Millwall játékosa – most combsérüléssel bajlódik, és az M1 aktuális csatornának adott interjúban elmondta, hogy egyáltalán nem terhelheti a lábát. Néhány hét múlva újabb vizsgálatok várnak rá és ha az orvosok mindent rendben találnak, akkor óvatosan elkezdheti az edzéseket.
A játékos megjegyezte, reményei szerint húsvét környékén visszatérhet a pályára.
A távolabbi jövőjével kapcsolatban a tízszeres válogatott labdarúgó kiemelte: úgy érzi, mindent megtett a Barnsleyért, de eljött az ideje a váltásnak, ezúttal pedig ha lehet, nem csak kölcsönbe távozna. Ehhez viszont egy klubnak ki kellene őt vásárolnia a szerződéséből, amely 2025 júniusáig köti őt a Barnsley-hoz.
A Milwallnál tiszta lappal kezdhettem, és ezt nagyon élveztem. De ez csak egy kölcsönszerződés, ami jól jött azok után, ami a nyári átigazolási szezonban történt, de a sorsodat néha nem feltétlenül te irányítod, ezt el kell fogadnod, és megbecsülni azt a lehetőséget, amit eléd sodor az élet. Nekem ez a kölcsönszerződés volt, ami csak ideiglenes, én pedig végleg szeretnék elszerződni valahova, legyen az a Milwall vagy más csapat – idézte az M4Sport Styles szavait.
A magyar válogatottról szólva Styles elmondta, természetesen egyeztetett Marco Rossi szövetségi kapitánnyal és bár „történnek meglepő dolgok”, de a sérülése miatt szinte biztos, hogy lemarad a márciusi Európa-bajnoki selejtezőkről Észtország és Bulgária ellen. Júniusban, Montenegró és Litvánia ellen viszont már készen fog állni a bevetésre.

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.





