A nyári edzőváltást követően komoly átalakuláson ment keresztül a Zalaegerszeg együttese. Nuno Campos vette át a kék-fehérek irányítását, és bár a bajnokság eleje kifejezetten nehézre sikerült – az első hét fordulóban nem sikerült győzelmet aratni –, az év végére látványos javulást produkált a csapat. December végén már 24 ponttal a tabella hetedik helyén álltak.
A portugál vezetőedző a téli felkészülés kezdetét követően, szerdán adott interjút az M1 aktuális csatornának, ahol részletesen beszélt az őszi szezon tanulságairól és a klub hosszabb távú céljairól.
„Nehézen indult a bajnokság számunkra, mert az új szakmai stáb mellett sok új játékos érkezett, plusz a fiatalok szerepeltetése is elsődleges szempont” – fogalmazott Campos.
A ZTE az NB I legfiatalabb átlagéletkorú keretével dolgozik, ami komoly kihívást jelent, ugyanakkor fontos alapja a klub filozófiájának. A szakember szerint világos elvek mentén zajlik a fiatal játékosok fejlesztése.
„Egyértelműen a következetesség, hogy a lehető legjobbak legyenek. Elmagyarázni, mit hogyan csináljanak, hogy jobbak legyenek. Ez nem egyszerű folyamat, de mindannyian jól haladnak” – tette hozzá.
Az edző külön kitért a keret egyik legnagyobb magyar tehetségének, Mim Gergelynek a helyzetére is, aki hosszabb ideje sérüléssel bajlódik. A támadót két alkalommal is meg kellett műteni, legutóbb októberben, miután a nyári beavatkozást követően ismét problémák jelentkeztek.
„Nehéz időszakon van túl, kétszer is műtötték, hagyni kell még időt a felépülésére, de az orvosi stáb mindenben segíti” – mondta Campos a porcműtétből lábadozó játékosról.
A zalaegerszegiek kiváló formában zárták az őszi idényt: hat bajnoki mérkőzésen maradtak veretlenek, négy győzelmet és két döntetlent gyűjtve. Ebben az időszakban idegenben 1–0-ra legyőzték az éllovas ETO FC Győrt, hazai pályán pedig ugyancsak egygólos sikert arattak a dobogós helyen álló Pakssal szemben. Emellett a Magyar Kupában is versenyben maradt a csapat, február közepén a Vasas érkezik Zalaegerszegre a nyolcaddöntőben.
A jelenlegi tabellahelyezés ugyan biztató, de a vezetőedző hangsúlyozta, hogy számára nem a pillanatnyi pozíció a legfontosabb.
„A hetedik hely dicséretes, de elsődleges célom, hogy versenyképes legyen a Zalaegerszeg, és ennek megfelelően építkezünk” – zárta gondolatait a portugál szakember.
A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! |

