A Nemzetek Ligája A divíziójának 4. csoportjában az Európa-bajnok spanyolok Svájcba látogattak, s már a 4. percben vezetést szereztek, Yamal csinált bolondot a védőkből a jobb oldalon, betört a tizenhatoson belülre, átlöbbölt Kobel felett, Joselu fejesét pedig a kapus már csak a gólvonalon túlról tudta kipaskolni.
Három perccel később Embolo nyargalt el a bal szélen, majd az ötös vonaláról a túloldalon érkező Omeragichoz tálalt, aki nem hibázott az üres kapura, de a támadás indításakor Freuler kezére pattant a labda, így a játékvezető rövid videózás után érvénytelenítette a gólt.
Egyenlítés helyett a 13. percben megduplázták előnyüket a spanyolok, Yamal indította Williamst, aki a tizenhatoson belülre érve egy csel után lőtt, Kobel elsőre védett, de a kipattanót Fabian Ruiz a kapuba lőtte.
Hiába a kétgólos fór, a 20. percben nagy bajba kerültek a vendégek, Embolo tört volna kapura, de Le Normand kézzel-lábbal a földre vitte a svájci támadót, a spanyol hátvédnek pedig azonnal villant a piros lap. A megítélt szabadrúgást Amdouni a keresztlécre lőtte.
A szünet előtt sikerült a szépítés a hazaiaknak, Vargas jobb oldali sarokrúgását Embolo csúsztatta meg, Amdouni pedig az ötösről a jobb alsóba lőtt.
A fordulás után ismét Vargas végezhetett el szögletet a jobb oldalról, Amdouni fejesét a menteni igyekvő Vivian a saját kapujába továbbította, ám a beívelésnél már kikanyarodott a játékszer az alapvonalon túlra, így a játékvezető ezt a találatot is érvénytelenítette.
A 77. percben nagyot hibáztak a svájciak, Raya kirúgásból indította Ferran Torrest a jobb szélen, a centerezést pedig Fabian Ruiz lőtte a kapuba.
Három perccel később végleg eldőlt minden, ezúttal Joselu indította a saját térfeléről induló Ferran Torrest, aki Kobel mellett higgadtan a jobb alsóba lőtt, a spanyolok így 4-1-re győztek.
Az 1-es csoportban Skócia már a 7. percben vezetést szerzett a portugálok otthonában McTominay révén, de a hazaiak a második játékrészben Bruno Fernandes és Cristiano Ronaldo találataival fordítottak és otthon tartották a három pontot. Ugyanebben a kvartettben a horvátok Luka Modric pazar szabadrúgásgóljával 1-0-ra verték a lengyeleket hazai pályán.