Az elmúlt szezonban a 2. Bundesligában szereplő, és ott éppen bennmaradó Eintracht Braunschweig hivatalos honlapján jelentette be, hogy leigazolta Szabó Leventét a Fehérvár FC-től.
A 24 esztendős, utánpótlás-válogatott futballista 2026-ig szóló szerződést írt alá új klubjával.

"Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek Braunschweigben. Mindig figyeltem a fantasztikus szurkolókat, akik lenyűgöző hangulatot teremtenek az Eintracht stadionjában. Szeretném segíteni a csapatot és a klubot a célok elérésében” - nyilatkozta a klubhonlapnak Szabó.
"Fiatal kora ellenére már rengeteg tapasztalattal rendelkezik, és a fizikumán túl személyiségét tekintve is nagyon passzol a csapatunkhoz. Nagyon örülünk, hogy Levi minket választott, és a jövőben a kék-sárga színeket fogja viselni" - tette hozzá Benjamin Kessel sportigazgató.
Szabó Levente 16 esztendős koráig Győrben nevelkedett, aztán Olaszországba került, az Atalanta, majd a Genoa utánpótlásába, innen vezetett az útja 2019-ben Székesfehérvárra.
A piros-kékek az elmúlt években Budafokra, Kecskemétre, idén tavasszal pedig Diósgyőrbe adták kölcsön a támadót, aki összesen 70-szer szerepelt az NB I-ben, ezeken 12 gólig és 5 gólpasszig jutott, ennek nagy részét a mögöttünk hagyott szezonban termelte, ugyanis 7 góllal és 3 assziszttal zárt.

