Mint ismeretes, a Bayern München múlt heti, Manchester City elleni BL-mérkőzése közben a csapat két játékosa a pályán összeszólalkozott, majd az öltözőben egymásnak esett. A hírek szerint Sadio Mané felpofozta a csapattársát, Leroy Sanét, melyet követően a csapata szenegálit egy meccstől eltiltotta és pénzbüntetéssel sújtotta.
Úgy tűnik azonban Mané nem ússza meg ennyivel, ugyanis a Sky Sport újságírója, Florian Plettenberg információi szerint a Bayern nyáron prioritásként kezelheti Mané eladását, ugyanis a szenegáli csatár egyébként sem illik bele az újonnan kinevezett vezetőedző, Thomas Tuchel játékrendszerébe. (Nyilvánvalóan az esetleges eladási szándékban a fegyelmi kihágása is szerepet játszhat.) Ugyanakkor a forrás úgy gondolja, hogy a 31 éves támadó megérdemelne egy második esélyt.
Mané tavaly nyáron mintegy 32 millió euróért cserébe került a Bayernhez. Azóta minden sorozatot figyelembe véve 32 mérkőzésen 11 gólt szerzett, a Bundesligában eddig hat alkalommal volt eredményes.
A BL-negyeddöntő első felvonását a City 3-0-ra megnyerte, a visszavágót szerda este rendezik a müncheni Allianz Arénában.

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.



