A Zalaegerszeg–Union Berlin mérkőzést követően a német együttes vezetőedzője, Urs Fischer az M4 Sportnak értékelte a találkozót, és a BL-főtáblás csapattal hírbe hozott Szalai Attilára is kitért.
Az 57 esztendős svájci szakembert a Fenerbahce védőjéről. A török együttes és a magyar válogatott védője nem volt a keretben a Neftchi elleni szombati edzőmeccsen, Sajtóértesülések szerint a Bundesligában szereplő Hoffenheim és az Union Berlin is hajlandó lenne megadni a török klub által kért 13-14 millió eurót, a folytatás pedig már csak a 25 esztendős magyar játékoson múlik.
Sőt, időközben a Freiburg is bejelentkezett a futballistáért.
Egy-két napon belül hivatalosan is bejelenthetik a védő távozását – új klubjánál pedig az érkezését.
„Nem ismerem őt. Sokszor hallottam már ezt a nevet, de nem ismerem őt” – mondta Urs Fischer.



