Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Sunderland a hivatalos honlapján bejelentette, hogy kölcsönből visszatér csapatához, a harmadvonalban érdekelt Barnsleyhoz a magyar válogatott középpályás, Callum Styles.
Styles januárban érkezett a Sunderlandhez, ahol 12 mérkőzésen lépett pályára. A klub a honlapján bejelentette, hogy nem él a kölcsönszerződésben szereplő kivásárlási opciójával.
„Jelenleg is tervezzük az új idényt, és úgy döntöttünk, nem élünk a kivásárlási opciónkkal, így Callum nálunk töltött ideje lejárt. A hozzáállása és a morálja első osztályú volt, és a legjobbakat kívánjuk neki” – fogalmazott Kristjaan Speakman vezetőedző.

