A vasárnapi Szombathelyi Haladás-Tiszakécskei LC (2-1) NB II.-es labdarúgó-mérkőzés szünetében két vendégjátékos között olyannyira elfajult a vita, hogy ölre mentek egymással – számol be a hírről a vaol.hu.
A portál szerint az első félidőben a tiszakécskei játékosok közül néhányan már – a lelátón is jól hallhatóan – szidták egymást és az adok-kapok az öltözőben is folytatódott.
Persze nem újdonság, ha a szünetben az edzőtől visszhangzik egy öltöző – ezúttal azonban nem Kis Károly vezetőedzőt hallhattuk. A balhé ezúttal máshonnan érkezett.
Ugyanis két kécskei játékos volt az, aki teljes erőből ordítozott egymással, majd állítólag ölre is mentek.
A szünetben egyébként hármat is cserélt Kis Károly és úgy fest, az öltözői intermezzo nem viselte meg különösebben az ekkor 1-0-ás hátrányban lévő vendégeket: a második félidő elején, az 56. percben Takács Tamás révén kiegyenlítettek. Ám a meccset végül a Haladás nyerte 2-1-re.
Forrás: vaol.hu

