Jobban kezdett az Újpest, amely az első tíz percben többször is vezetést szerezhetett volna, egy bal oldali szöglet után például Kovácsik kétszer is hatalmasat védett, kétszer pedig Osváth mentett a gólvonalon. A hazai "tűzijátékot" követően viszont fokozatosan átvették az irányítást a tolnaiak, akik Mezei révén kapufáig, majd vitatható kapustámadás miatt érvénytelenített gólig jutottak az első félidőben, de a vezetést nem tudták megszerezni.
Térfélcserét követően ismét a lila-fehérek kezdtek lendületesebben, de tíz perc után újra a zöld-fehérek akarata érvényesült. A második játékrészben viszont jóval kevesebb helyzet volt, mert a csapatok pontatlanul futballoztak. Az eseménytelenül csordogáló mérkőzésen a csereként beállt Győrfi lövése okozott izgalmat a félidő derekán, de Piscitelli bravúrral hárított. Az utolsó húsz percre felbátorodott az Újpest, ettől megélénkült a találkozó, így mindkét kapusnak akadt védenivalója. A Paks az utolsó öt percre beszorult a kapuja elé, de gól nem született. A meccs összképét tekintve a vendégek futballoztak veszélyesebben, ennek ellenére Kovácsiknak volt több nagy védése, így a döntetlen igazságosnak tekinthető.
A mérkőzés összefoglalója:
OTP Bank Liga, 13. forduló:
Újpest FC-Paksi FC 0-0
Forrás: MTI
