A zöld-fehérek a gyengébb tavaszi rajt után már nyolc kör óta veretlenek, így kilencpontosra hízott az előnyük, azaz most már minden egyes fordulóval, amikor tartani vagy akár növelni tudják a távolságot a második Puskás Akadémiával és a harmadik Kisvárdával szemben, egyre közelebb kerülnek a 33. bajnoki címükhöz. Erre most minden esélyük megvan, mivel a bennmaradásért küzdő és hullámzóan teljesítő Budapest Honvéd lesz az ellenfelük – írja az MTI.
Az idény során negyedszer találkozik a két patinás együttes, eddig a kispestiek még gólt sem tudtak szerezni, ugyanis a két bajnoki találkozón és a Magyar Kupa negyeddöntőjében is 1-0-s vereséget szenvedtek. A piros-feketék sorozatban hét kudarcnál tartanak a Ferencváros ellen, a pontszerzés legutóbb több mint két éve jött össze nekik, míg a győzelem 2019 áprilisában.
Izgalmasnak ígérkezik a vasárnapi zárómeccs is, amelyen a Puskás Akadémia fogadja a Kisvárdát, s amennyiben a hazaiak nyernek, öt pontra elhúznak vendégüktől, azaz óriási lépést tehetnek afelé, hogy megismételjék tavalyi második helyüket. A két gárda ugyanakkor nincs túl jó formában: mindkét csapat nyeretlen maradt az előző három bajnoki meccsén, de amíg a felcsútiak mindháromszor döntetlent játszottak, addig a kisvárdaiak csupán egyetlen pontot szereztek. Vendégsiker esetén azonban a Kisvárda visszavenné a második helyet.
A bennmaradásért folytatott versenyben a két kiesőhelyen álló csapat, a Gyirmót és az MTK Budapest egyértelműen győzelmi kényszerben játszik, mivel hátrányuk hat pont az éppen bennmaradó Debrecennel, valamint a Honvéddal szemben. A hét kör óta nyeretlen Gyirmót ráadásul éppen a hajdúságiakhoz látogat a pénteki nyitómérkőzésen, azaz akár három pontra csökkentheti lemaradását, de az elmúlt hetek formája alapján erre kevés esély van.
A fővárosi kék-fehérek eheti küldetése viszont korántsem tűnik lehetetlennek, ugyanis szombaton annak a Paksnak lesznek a vendégei, amely az elmúlt négy fordulóban mindössze egyetlen pontot gyűjtött.
A negyedik helyért küzdő együttesek közül az Újpest és a hét forduló óta veretlen ZTE éppen egymással csap össze a Szusza Ferenc Stadionban, míg a MOL Fehérvár Mezőkövesdre látogat.
OTP Bank Liga, 28. forduló:
péntek: Debreceni VSC-Gyirmót FC Győr 20.00
szombat: Újpest FC-ZTE FC 15.00
Paksi FC-MTK Budapest 17.00
Budapest Honvéd-Ferencvárosi TC 19.30
vasárnap: Mezőkövesd Zsóry FC-MOL Fehérvár FC 14.30
Puskás Akadémia FC-Kisvárda Master Good 17.00

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.
A Manchester City-Real Madrid elődöntőn a hazai siker 1.45-szörös pénzt fizet. (x)

