Az OTP Bank Liga idei utolsó fordulójának nyitómérkőzését a két legjobb formában lévő együttes, a Fehérvár és a Paks vívta egymással. Mindkét gárda 23-23 pontot gyűjtött az elmúlt tíz bajnokiján, s csak egy-egy vereséget szenvedtek el, nem véletlen, hogy a székesfehérváriak a harmadik helyről várták a játéknapot, míg Bognár György abban a tudatban küldhette pályára övéit, hogy februárig biztosan a tabella élén maradnak.
A vendégek mestere – eltiltások, sérülések és a "fiatalszabály" miatt - némileg felforgatott tizeneggyel, a Ferencváros elleni győztes találkozóhoz képest öt helyen változtatva küldte csatába övéit, s 39 másodperc elteltével máris kapituláltak, Gergényi bal oldali nagy bedobása szállt az ötös környékére, ahol végül Szabó János fejéről Katona elé pattant a labda, aki a kiszolgáltatott Simon Barnabdás mellett a jobb sarokba lőtt.




Hamar tovább sokasodtak Bognárék problémái, a 4. percben Szabó János kért ápolást, majd cserét, akit Szélpál váltott a pályán.
A 19. minutumban egy remek akció végén megduplázta előnyét a hazai csapat, Szabó ugratta ki a bal oldalon Katonát, aki egyből centerezett, az üresen érkező Kodro pedig a hálóba lőtt.
Fél óra elteltével Csongvai veszélyeztetett szabadrúgásból, amit Simon ütött szögletre bravúrral a bal alsó sarok elől, majd a szünet előtt megjött az első nagy paksi lehetőség is, Kovács Krisztián bombája azonban a felsőlécen csattant.
Bognár György a második félidőre kettőt cserélt, Szappanost és Bödét is beküldte, a Paks pedig teljesen más felfogással jött ki az öltözőből, Tóth Balázsnak hamar dolga is akadt, de Papp fejesét és Kovács lövését is ki tudta ütni.
Az 56. percben Mezei jobb oldali szögletét megint Papp csúsztatta kapura, Tóth azonban ezt is kiszedte bravúrral, majd Mezei szabadrúgását tolta ki a léc alól ujjheggyel a fehérvári kapus.
A hazaiak aztán kiszabadultak a szorításból és a 68. percben eldöntötték a találkozót, Gergényi bal oldali beadását Christensen tette le fejjelt Besének, aki egyből visszagurított Kodrónak, a második hullámban érkező támadó pedig a kapu bal oldalába lőtt.
Hiába erőlködött a Paks, ma semmi nem jött össze a zöld-fehéreknek, akik így is a tabella élén telelhetnek, míg a Fehérvárral fél év alatt nagyot fordult a világ, a szurkolók ollézva búcsúztatták a csapatot.

