A tolnai együttes idénybeli ötödik hazai meccsén az ötödik sikerét aratta, összességében pedig már hét mérkőzés óta veretlen a bajnokságban, s jelenleg vezeti a tabellát.
A Paks a kezdő sípszótól kezdve gólratörően játszott, igaz, nagy helyzetet sokáig nem tudott kialakítani. A vendégek fiatal kapusa, Kovács Marcell jól védett, de negyedóra elteltével, egy bal oldali szögletet követően már ő is tehetetlen volt, Szabó János ugyanis közvetlen közelről a kapuba fejelte a labdát.
A hazaiak a vezetés megszerzése után is nyomás alá próbálták helyezni a várdaiakat, bár sokszor hiba csúszott a passzokba, Windecker József pedig 14 méterről gyengén lőtte el a labdát, amikor már csak a kapussal állt szemben. A vendégek - bár nem játszottak alárendelt szerepet - nem igazán tudtak gólszerzési lehetőséget kialakítani, ezzel együtt a 40. percben, egy kontra után azért sikerült megtornásztatniuk Szappanos Pétert. Közvetlenül a szünet előtt ismét a bal oldalról végezhetett el szögletet a Paks, s a vendégek védelme ugyanúgy teljesített, mint az első gólnál: a játékosok közelről nézték, ahogy Windecker elé kerül a labda, ő pedig ezúttal, négy méterről már nem hibázott.
A fordulás után gyorsan végleg lezárhatta volna a meccset a hazai csapat, de a Lenzsér Bence lerántásáért megítélt büntetőt az 52. percben Hahn János kihagyta, illetve Kovács hárította. Hahn két perccel később a keresztlécet találta el, majd Kovács újabb védései mentették meg a vendégeket a harmadik góltól.
A hajrához közeledve aztán, szinte a semmiből szépített a Kisvárda: szintén egy szöglet után Balogh Norbert lőtte közelről a kapuba a labdát. A góltól felélénkültek a szabolcsiak, többször is veszélyeztettek, de egy kontrával - Böde Dániel remek kiugratása után Mezei Szabolcs lőtte ki a bal alsó sarkot - eldöntötte a három pont sorsát a Paks.
OTP Bank Liga, 11. forduló:
Paksi FC-Kisvárda Master Good 3-1 (2-0)
gólszerzők: Szabó J. (16.), Windecker (45+3.), Mezei (80.), illetve Balogh N. (73.)
A Mezőkövesd 1-0-ra legyőzte a vendég MTK Budapest csapatát az OTP Bank Liga 11. fordulójának vasárnapi játkéknapjánnak első délutáni mérkőzésén, ezzel idénybeli első hazai bajnoki sikerét aratta, és elmozdult az utolsó helyről.
A fővárosi kék-fehérek sorozatban negyedik vereségüket szenvedték el az NB I-ben, míg a Mezőkövesd egymás után három vereség után diadalmaskodott ismét.
Az első félidőben veszélyesebben futballozott a házigazda csapat, amely már a nyolcadik percben vezetést szerzett, és előnyét a szünetig meg is őrizte. A fővárosi vendégek túlnyomórészt a védekezéssel voltak elfoglalva, támadások építésére már nem maradt erejük. A mezőkövesdiek meglehetősen sok lövéssel próbálkoztak, és ezek közül szinte mind el is találta a kék-fehérek kapuját, így Demjén kapusnak bőven akadt dolga, egy alkalommal pedig a kapufa segítette ki.
Fordulás után kiegyenlítettebbé vált a játék, de még mindig a hazaiak futballoztak veszélyesebben. A Mezőkövesdnek ugyanakkor itt már nem sikerült olyan sok helyzetet kialakítania, mint az első félidőben, így a játékrész derekán Kuttor Attila vezetőedző kettős cserével próbált frissíteni együttesén. A hajrához közeledve alacsonyabbá vált a színvonal, és csökkent az iram is, javarészt a mezőnyben folyt a küzdelem.
Az MTK-nak végül nem sikerült kiegyenlítenie, így pont nélkül távozott Mezőkövesdről. A meccsen bíráskodó Andó-Szabó Sándornak ez volt pályafutása 300. NB I-es mérkőzése játékvezetőként.
OTP Bank Liga, 11. forduló:
Mezőkövesd Zsóry FC-MTK Budapest 1-0 (1-0)
gólszerzők: Molnár G. (8.)
Forrás: MTI





