MTK KecskemétTörök Attila

NB I: Marco Rossi sem hozott szerencsét, sorozatban ötödször is kikapott a sereghajtó Kecskemét – VIDEÓ


Nyerj az Unibeten, fogadj a meccsekre kockázat nélkül! 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés vár Rád! Regisztrálj most! (x)


Sorozatban ötödik vereségét szenvedte el a Kecskemét a labdarúgó OTP Bank Ligában, miután a kilencedik forduló szombati játéknapján 3-1-re kikapott az MTK vendégeként.

A fővárosi kék-fehérek ezzel feljöttek a tabellán a harmadik helyre, a Paks ugyanis csak vasárnap lép majd pályára.

Az összecsapást a helyszínen tekintette meg Marco Rossi, a magyar válogatott olasz szövetségi kapitánya.


Unibet

Kiegyenlített első félidő végén a hazaiak vonulhattak nyugodtabban a szünetre, ugyanis bár valamivel kevesebbet birtokolták a labdát, mint a vendégek, mégis előnyben voltak 45 perc után.

Kapura ugyanis jóval veszélyesebb volt az MTK, mint a Kecskemét, s ennek is volt köszönhető az, hogy hiába szerezték meg viszonylag korán a vezetést a Bács-Kiskun vármegyeiek, a fővárosi kék-fehér együttes kevesebb mint 10 perc alatt fordítani tudott.

Fordulás után sem tudott hatékonyabbá válni a kecskemétiek játéka, az MTK viszont az újabb helyzetei és próbálkozásai ellenére nem tudta lezárni a meccset, mivel a befejezésekbe rendre hiba csúszott.

A hajrában aztán egy szöglet után végleg eldöntötte az összecsapást a kék-fehér csapat, amely teljesen megérdemelten tartotta otthon a három pontot a meglehetősen gyengén és veszélytelenül futballozó Kecskeméttel szemben.


A mérkőzés összefoglalója:


OTP Bank Liga, 9. forduló:

MTK Budapest-Kecskeméti TE 3-1 (2-1)

gólszerzők: Kosznovszky (18.), Molnár R. (22.), Beriasvili (87.), illetve Lukács (13.)


Forrás: MTI



Unibet

Hirdetés

ENJOYED THIS STORY?

Add GOAL.com as a preferred source on Google to see more of our reporting

0