Kecskemeteurosport

NB I: Későn ébredt a Győr, így nyertek a lila-fehérek


Fogadj 20-szoros szorzóval, hogy lesz gól a Chelsea-Manchester City Premier League mérkőzésen, és szerezd meg a 20 ezer forintos bónuszt is! (x)


A házigazda Kecskemét Nikitscher Tamás duplájával 2-1-re nyert az újonc Győr ellen a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.

A hazaiaknak két döntetlen és egy vereség után ez volt az első győzelmük a mostani idényben, míg a sereghajtó vendégek továbbra is pont nélkül állnak.


Unibet

A kezdés előtt a héten elhunyt Komora Imrére, a korábbi válogatott játékosra, egykori szövetségi kapitányra emlékeztek a játékosok és a lelátón helyet foglalók, köztük Marco Rossi, a magyar nemzeti együttes szövetségi kapitánya.

A nagy hőségben jó iramban kezdődött a mérkőzés, mindkét fél megpróbálta meglepni a másikat, ez a hazaiaknak sikerült jobban, akik Nikitscher remek egyéni megmozdulásának köszönhetően hamar vezetést szereztek.

A folytatásban a Győr játszott enyhe mezőnyfölényben, a veszélyesebb lehetőségek mégis a Kecskemét előtt adódtak, s a házigazda a félidő hajrájában egy kontrából megduplázta előnyét.

A szünet után megpróbálta beszorítani kapuja elé ellenfelét a vendégcsapat, de nem járt sikerrel és a szépítő gól sem jött össze. A játékrész derekán Lukács egyedül léphetett ki, végleg eldönthette volna a mérkőzést, de ordító helyzetben végül mellé lőtt. Ezzel együtt a Kecskemét magabiztosan őrizte előnyét, a hajrában leginkább a mezőnyben folyt a küzdelem.

Az utolsó percekben aztán több nagy lehetőség is adódott a győriek előtt, s bár előbb Boldor hibázott, majd Kersák védett nagyot, Diarrának végül sikerült szépítenie.

OTP Bank Liga, 4. forduló:

Kecskeméti TE-ETO FC Győr 2-1 (2-0)

gólszerzők: Nikitscher (9., 45+3.), illetve Diarra (90.)

Forrás: MTI


Unibet

Hirdetés

ENJOYED THIS STORY?

Add GOAL.com as a preferred source on Google to see more of our reporting

0