Ahogy múlt héten már beszámoltunk róla, Mario Ilievszki nem jelent meg a másodosztályba kiesett Kisvárda nyári felkészülésének első edzésén.
Az észak-macedón játékos helyett csupán egy az ügyvédje által küldött levél érkezett a klubhoz, amelyben arról tájékoztatják az egyesületet, hogy a 22 éves csatár felmondottnak tekinti a szerződését, és nem tervezi a visszatérést a csapathoz.
Sőt Ilievszki azóta át is igazolt, a bolgár CSKA 1948 Szófia hivatalos oldalán jelentette be a támadó szerződtetését, a magyar klub pedig azt közölte, hogy a FIFA-hoz fordul.
A Kisvárda a hivatalos holnapján számolt be arról, hogy Mario Ilievszki a még egy évig érvényes szerződése ellenére nem tért vissza a csapathoz a nyári felkészülés kezdetére, helyette ügyvédjén keresztül levélben felmondta a szerződését.
„Ezt a felmondást a klubunk nem fogadja el, mert érvényes szerződés köti hozzánk. Természetesen a klub megteszi a szükséges jogi lépéseket a játékossal szemben, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, a FIFA illetékes testületéhez fordulunk. A FIFA joggyakorlata szerint a szerződés egyoldalú megszüntetése a legsúlyosabb lépés, amit egy játékos elkövethet, és ilyen esetben természetesen a klub kártérítési és a fegyelmi szankció igényével léphet fel, amelyekkel mi is élni fogunk, illetve jogunkban áll továbbá kérni a futballista többhónapos, játéktól való eltiltását is. A kártérítés megítélése esetén nemcsak a játékos, hanem az őt leigazoló klub is egyetemlegesen felelős annak megfizetéséért, ezen túlmenően pedig még fegyelmi szankcióként az új klubot az átigazolásból is kizárhatja a FIFA”
– fogalmazott a Kisvárda operatív igazgatója, Róka Géza.
Mi okozhatja a nézeteltérést?
Radványi Dávid, a játékos egyik képviselője elmondta, hogy Mario Ilievszki ügyében az okozhatja a nézeteltérést a Kisvárda és a játékos között, hogy tartalmilag eltér egymástól az angol és a magyar nyelvű szerződés. A Kisvárda azonban cáfolta, hogy az angol és a magyar kontraktus eltérne egymástól.
A Kisvárda már korábban leszögezte, hogy nem engedi el a játékosait
A piros-fehér klub még áprilisban tett közzé egy állásfoglalást arról, hogy ha másodosztályú szereplésre kényszerül is a csapat, akkor sem fogják a légiósaikat elküldeni. A szerződéseket ezért úgy kötötték a játékosokkal, hogy a kiesésre hivatkozva azokat ne lehessen felmondani.
Mario Ilievszki 2022 júliusában, a bolgár Septemvri Sofia csapatától érkezett Kisvárdára. A korábbi utánpótlás-válogatott támadó az előző idényben 31 NB I-es meccsen 3 gólt szerzett és 2 gólpasszt jegyzett, a Magyar Kupában pedig négy mérkőzésen egyszer köszönt be és két találatot készített elő. Játékjogának értékét 300 ezer euróra taksálja a Transfermarkt.

