Paks-Puskásm4sport.hu

NB I: folytatódik a zöld-fehér versenyfutás, bemutatkozik az Újpest új edzője

Fogadj 20-szoros szorzóval a Super Bowlra, és szerezd meg a 20 ezer forintos bónuszt is! (x)

Az éllovas Paks és a címvédőként második Ferencváros versenyfutása mellett Mészöly Géza debütálását az Újpest FC kispadján övezi majd kiemelt figyelem a labdarúgó OTP Bank Liga hétvégi, huszadik fordulójában.

A bajnoki címért küzdő két zöld-fehér csapat egyaránt két győzelemmel kezdte az évet, így maradt köztük az egypontos különbség a tabellán, de a tolnaiakra eddigi legnehezebb erőpróbájuk vár, tekintve, hogy a tavaly ezüstérmes és az idei esztendőt ugyancsak két sikerrel kezdő Kecskemétet fogadják vasárnap.

Ugyanez elmondható a fővárosiakról is, mert a forduló rangadóján a negyedik és idén veretlen Debrecen vendégei lesznek szombaton. A hazaiak számára rossz hír, hogy hosszú időre elveszítették egyik alapemberüket, Kusnyír Erik elülső keresztszalag-szakadást szenvedett az előző körben. A Ferencvárosnak ez a találkozó jelenti a főpróbát a görög Olimpiakosz elleni Konferencia-liga-párharcra, ugyanis jövő csütörtökön játssza az első mérkőzést Pireuszban a 16 közé kerülésért.

A forduló egyik legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapása a Diósgyőr és az Újpest vasárnapi meccse lesz, ugyanis Mészöly Géza közel 12 és fél év után ül le újra a lila-fehérek kispadjára. Az 56 esztendős szakembernek történelmi mélypontról kellene visszahoznia a tizedik helyen álló csapatot, amely az előző kilenc fordulóban egyetlen pontot gyűjtve nyeretlen maradt - ilyen hosszú negatív sorozatra 1986-ban volt példa legutóbb az együttes történetében. A miskolciak kispadján első hazai összecsapására készül Simon Miklós, akit a tavaszi folytatás előtt néhány nappal menesztett Kuznyecov Szergej helyére neveztek ki ideiglenesen. Simon győzelemnek még nem örülhetett, mivel a Diósgyőr egy-egy döntetlennel és vereséggel kezdte az évet.

Rendkívül fontos összecsapás vár a két kiesőhelyen álló együttesre, azaz a Mezőkövesdre és a sereghajtó Kisvárdára, mivel két vereségük nyomán hat, illetve hét pontra állnak a bennmaradást jelentő tizedik helyezettől. Előbbi ráadásul a közvetlen rivális, de a 2024-es évben két sikerrel rajtoló Zalaegerszeghez látogat a vasárnapi zárótalálkozón, utóbbi pedig a jobb erőkből álló, de a tavaszi folytatásban eddig pont nélküli Puskás Akadémiát fogadja a szombati nyitómérkőzésen.

A huszadik forduló valamennyi összecsapását az M4 Sport élőben közvetíti.

OTP Bank Liga, 20. forduló:

szombat:

Kisvárda Master Good-Puskás Akadémia FC 12.30

MTK Budapest-Fehérvár FC 15.00

Debreceni VSC-Ferencvárosi TC 17.30

vasárnap:

Paksi FC-Kecskeméti TE 12.30

Diósgyőri VTK-Újpest FC 14.45

Zalaegerszegi TE FC-Mezőkövesd Zsóry FC 19.45

(Forrás: MTI)

Hirdetés
0