A DVTK ebben a szezonban először győzött hazai pályán, ugyanakkor egymás után másodszor gyűjtötte be a három pontot 1-0-s sikerrel.
A mérkőzés kezdőrúgását Guzi Blanka, a DVTK öttusázója végezte el, aki a párizsi olimpián negyedik lett.

Az első félidőben főként mezőnyjátékot láthatott a közönség, mindkét csapatnak volt egy-egy hatalmas lehetősége, a Kecskemét elrontott ziccerére kontrával válaszolt a Diósgyőr.
A fordulást követően fölénybe került a hazai csapat, majd a játékrész derekán beküldött cseréknek köszönhetően veszélyesebbé is vált a támadójátéka, a padról érkező Acolatse révén pedig a 73. percben előnybe került.
A Kecskemét későn kezdett hajrázni, a házigazdák megérdemelten tartották otthon a három pontot.
OTP Bank Liga, 5. forduló:
Diósgyőri VTK-Kecskeméti TE 1-0 (0-0)
gólszerző: Acolatse (73.)
Forrás: MTI



