A múlt hétfőn kinevezett Márton Gábor így vereséggel tért vissza a kék-fehérekhez, akiknél 2020-ban már volt vezetőedző.
A Debrecen többet birtokolta a labdát, de mezőnyfölénye meddőnek bizonyult, helyzetek ugyanis nem alakultak ki. Az első kaput eltaláló lövésre több mint húsz percet kellett várni. A Zalaegerszeg az edzőváltás után elsősorban a stabilitásra és a biztonságra helyezte a hangsúlyt, gyors ellentámadásokkal próbálkozott, de ezek többsége nem jutott el a vendégek kapujáig. A szórványos hazai akciók egyikéből aztán Croizet betalált, így kissé váratlanul a kék-fehérek vonulhattak előnnyel a szünetre.
A játék képe a térfélcserét követően sem változott: ugyan irányított a Debrecen, de helyzetei továbbra sem voltak a szervezetten futballozó ZTE ellen. A hazaiak védelmét aztán egyéni akció törte fel, Dzsudzsák szlalomozott át a védők között, majd közelről kilőtte a bal alsó sarkot. Bő tíz perccel később Oliveira beadása után a menteni igyekvő Várkonyi a saját kapujába lőtt.
Innentől a zalaiak ugyan próbálták felpörgetni a játékot, de amíg a Debrecennek kétszer is sikerült a meddő mezőnyfölényből betalálnia, addig a kék-fehéreknek nem, mert lövéseik rendre elkerülték a kaput.
OTP Bank Liga, 14. forduló:
ZTE FC-Debreceni VSC 1-2 (1-0)
gólszerzők: Croizet (39.), illetve Dzsudzsák (56.), Várkonyi (68., öngól)
Forrás: MTI





