Budfok–FehérvárMTI

NB I: beindult a Fehérvár, emberhátrányban nyert a Ferencváros

A MOL Fehérvár FC 4–1-re győzött az újonc Budafoki MTE otthonában, míg a Ferencváros emberhátrányban győzött Zalaegerszegen. 

A két csapat első élvonalbeli találkozója a mezőnyben kiegyenlített játékot hozott az első félidőben, de a várakozásoknak megfelelően a vendégek voltak kezdeményezőbbek, igyekeztek minél több támadást vezetni. A fehérváriak több ígéretes helyzetet is kialakítottak, a házigazdák pedig ellenakcióik végén távoli lövésekkel veszélyeztettek, így az ivószünetig küzdelmes, ugyanakkor élvezetes futballt láthatott a közönség.

A rövid játékmegszakítást követően némileg töredezettebbé vált a játék, majd a Budafok védelmének hibáját kihasználva Loic Nego szerzett vezetést egy kipattanó labda értékesítésével. A folytatásban sem változott a játék képe, de újabb gól nem született.

A szünetben lecserélték Hangya Szilvesztert, a fehérváriak védőjét, akit Marco Rossi szövetségi kapitány – Korhut Mihály helyett – behívott a magyar válogatott keretébe, ám az első félidőben meghúzódott a combhajlítóizom a bal lábában, így aligha csatlakozhat hétfőn a nemzeti együtteshez.

A második felvonás elején is a Fehérvár támadott többet és veszélyesebben, mégis a fővárosiak voltak eredményesek: egy szabadrúgást követően a csereként beállt Skribek Alen kapáslövése az egyenlítést jelentette.

Nyolc perccel később – Loic Nego második góljával – visszavették a vezetést a vendégek, majd egyre fokozódó fölényüket kihasználva a csereként beállt Nikolics Nemanja fejesével eldöntötték a meccset.

A hajrában szorosabbá tehette volna az állást a Budafok, amelynek több ígéretes kísérlete is volt, ám a lövések célt tévesztettek, vagy Emil Rockov kapus védett bravúrral. A végeredmény Ivan Petrjak állította be a 91. percben, miután sarokkal talált a hazaiak hálójába.

Budafoki MTE-MOL Fehérvár FC 1–4 (0–1)

Budafok, 2000 néző, v.: Antal P.
Budafoki MTE: Póser – Margitics, Romic, Vaszicsku, Medgyes – Filkor, Oláh B. – Szabó M. (Ihrig-Farkas, 77.), Lőrinczy (Kulcsár K., 69.), Takács R. (Skribek, a szünetben) – Kovács D.
MOL Fehérvár FC: Rockov – Bolla, Musliu, Stopira, Hangya (Fiola, a szünetben) – Houri, Pátkai – Nego, Evandro (Bamgboye, 78.), Petrjak – Hodzic (Nikolics, 67.)
Gólszerzők: Skribek (58.), illetve Nego (35., 66.), Nikolics (73.), Petrjak (91.)
Sárga lap: Takács R. (30.), Romic (52.), illetve Musliu (29.), Filkor (39.)

A Celtic Glasgow otthonában szerdán bravúros győzelmet aratott és ezzel a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójába jutott Ferencváros bő fél órán keresztül mezőnyfölényben futballozott, de gólt nem szerzett, amikor is óriási lehetőség adódott a ZTE előtt. Babatit Botka ziccerben hátulról fellökte, amiért a védő piros lapot, a zalaegerszegiek pedig büntetőt kaptak - igaz, mintha a szabálytalanság a 16-oson kívül kezdődött volna. A 11-est a sértett, a válogatott keretbe is meghívott Babati vállalta, de az elmozduló Dibusz jól hagyta ott középen a lábát, így hárított.

Szerhij Rebrovnak, a Ferencváros vezetőedzőjének az emberhátrány miatt át kellett szerveznie csapatát, ezért került pályára csereként Civic, aki 40. percben hatalmas góllal vezetést szerzett csapatának.

A tíz emberrel futballozó fővárosiak érthetően a második félidőben már kevesebbet birtokolták a labdát, de egy pontrúgást követően Haratin fejesével megduplázták előnyüket.

A ZTE sokáig nem tudott érdemben mit kezdeni az emberelőnnyel, végül Babati némi szerencsével a 83. percben szépített. A hazaiak előtt így felcsillant a remény az egyenlítésre, amiért hajtottak is, de Dibusz magabiztos védésekkel tartotta csapatának az eredményt.

ZTE FC–Ferencváros 1–2 (0–1)

Zalaegerszeg, 8429 néző, v.: Pintér
ZTE FC: Demjén – Tanaszin (Favorov, 69.), Sankovic, Bobál D., Gergényi – Bedi, Lesjak – Vass, Babati, Szánthó (Könyves, 56.) – Koszta (Dragóner, 61.)
Ferencváros: Dibusz – Botka, Blazic, Dvali (Kovacevic, 33.), Heister – Haratin, Uzuni – Isael (Civic, 36.), Laidouni, Nguen (Somália, 80.) – Boli
Gólszerzők: Babati (83.), illetve Civic (40.), Haratin (53.)
Piros lap: Lesjak (93.), illetve Botka (31.)
Sárga lap: Bobál D. (22.), Lesjak (29., 93.), Bedi (45+1.), illetve Dibusz (49.), Haratin (60.), Uzuni (92.)

Hirdetés