A győri együttes több mint kilenc év után nyert újra az élvonalban, ezt megelőzően legutóbb 2015 májusában a Pécs felett diadalmaskodott.

A válogatott szünetben az élvonalban egyedüliként nyeretlen Győr számos külföldi játékossal próbálta megerősíteni a keretét, az egyik az új szerzemények közül az algériai Benbuali, aki a Magyar Kupában már eredményes volt, most pedig az első félidőben szerzett duplájával igazolta, hogy jó fogás volt. A paksiak Osváth szépítő találatát követően találtak vissza igazán a meccsbe, majd a szünet után is irányították a játékot.
A fordulást követően volt néhány ígéretes támadásuk a hazaiaknak - különösképpen Benbuali mozgása tűnt biztatónak -, de inkább a vezetés megtartására rendezkedtek be. A paksiak hetek óta nem játszottak tétmérkőzést, ez kicsit érezhető volt a játékosokon, akikből ezen az estén hiányzott az átütőerő. A győriek az utolsó pillanatban egy kontra végén növelhették volna még az előnyüket, de a csereként pályára lépő Diarra önző volt, a győzelmet azonban így is megszerezte a gárda.
A mérkőzés összefoglalója:
OTP Bank Liga, 7. forduló:
ETO FC Győr-Paksi FC 2-1 (2-1)
gólszerzők: Benbuali (11., 27.), illetve Ötvös (30.)
Forrás: MTI

.png?auto=webp&format=pjpg&width=3840&quality=60)