A múlt heti rangadó és a hét közi Európa-liga mérkőzés után újabb nehéznek ígérkező feladat vár a Ferencvárosra a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójában. A fővárosi zöld-fehér csapat vasárnap 3-0-ra verte a Puskás Akadémiát, ezzel helyet cserélt a két együttes a tabella élén.
Ma este a papíron legerősebb ellenfelével, a Tottenham Hotspurrel mérkőzik az El-ben hazai pályán, vasárnap, a forduló zárásán pedig a bajnokságban harmadik helyezett Pakshoz látogat az FTC.
Legutóbbi összecsapásuk után az előző idényben ezüstérmes tolnai csapat örülhetett, amely a május 15-i Magyar Kupa-döntőben gól nélküli rendes játékidő után a hosszabbításban 2-0-s győzelmet harcolt ki.

Az előző bajnoki szezonban mindig a hazai együttes nyert, az FTC kétszer játszott saját pályáján és az első alkalommal, tavaly augusztus 27-én 6-1-es diadalt aratott, míg a másik két találkozó szoros végeredménnyel zárult.
A Ferencváros bajnoki mérlege egyelőre hibátlan, hatból hat mérkőzést nyert meg, a Paks már hét összecsapáson van túl és négy győzelem mellett egyszer döntetlent játszott, kétszer kikapott. Legutóbb, a Fehérvár otthonában fordítani tudott, a 96. percben szerezte a győzelmet érő gólt.
A kilencedik kört a második helyezett Puskás Akadémia és a Debrecen felcsúti mérkőzése nyitja, melyen a hazai csapat az esélyes az eddigi eredmények és a mutatott játék alapján.
A 9. forduló programja:
péntek:
Puskás Akadémia FC-Debreceni VSC 20.00
szombat:
ETO FC Győr-Fehérvár FC 14.30
MTK Budapest-Kecskeméti TE 17.00
Nyíregyháza Spartacus FC-Diósgyőri VTK 19.30
vasárnap:
Zalaegerszegi TE FC-Újpest FC 15.30
Paksi FC-Ferencvárosi TC 18.00
Forrás: MTI

