fkcs

Nagytakarítás Csíkszeredán: Három magyar játékos is távozhat

Alig fél év után véget érhet Szabó Bálint csíkszeredai kalandja: a román élvonalban újonc FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert egyértelművé tette, hogy a jövőben nem számol a 24 éves magyar támadóra. A Nemzeti Sport megkeresésére a játékos menedzsere, Sowunmi Thomas is megerősítette, hogy Szabó klubváltása egyre valószínűbb, ráadásul már magyarországi érdeklődők is jelentkeztek.

Ilyés Róbert hétfő este, az Universitatea Craiova otthonában elszenvedett súlyos, 5–0-s vereség után beszélt a keret átalakításáról. A szakember hangsúlyozta, hogy a kéthetes szünetben értékelik az eddigi teljesítményt, és nehéz döntések várhatók.

„Szabó már nem szerepel a terveimben, ez végleges döntés, de vannak más játékosok is, akikkel ugyanez a helyzet” – fogalmazott a vezetőedző a mérkőzés utáni villáminterjúban.

A Csíkszereda szakvezetője korábban sem rejtette véka alá elégedetlenségét Szabó Bálint játékával kapcsolatban. December 6-án, az FC Argeș elleni bajnokin mindössze 22 perccel a becserélése után lecserélte egy labdavesztést követően, majd a támadó az év utolsó két mérkőzésén – a CFR Cluj és a Craiova ellen – már a kispadra sem ülhetett le.

A Pakstól igazolt futballista az őszi szezonban 15 bajnokin és két Román Kupa-mérkőzésen lépett pályára a székelyföldi klub színeiben, ezeken két gólpasszt jegyzett. A Nemzeti Sportnak nyilatkozva menedzsere, Sowunmi Thomas is arról beszélt, hogy a távozás a legvalószínűbb forgatókönyv.

„Szabó Bálint minden valószínűség szerint váltani fog, és nagyobb esély van a szerződésbontásra, mint a kivásárlásra, azok után, hogy a vezetőedző elmondta, nem számol vele. Érdeklődés már van iránta az NB I-ből és az NB II-ből is, a következő hetekben dől el a sorsa” – mondta a játékosügynök.

Szabó mellett más magyar játékosok jövője is kérdésessé vált Csíkszeredán. Kelemen Dávid mindössze az első négy fordulóban kapott lehetőséget, így az ő távozása sem lenne meglepetés, ahogyan a Ferencvárostól kölcsönvett Kaján Norbert helyzete is bizonytalan. A fiatal támadó egyetlen bajnokin lépett pályára, csereként mindössze két percet játszott, ám az ő esetében nehezítő tényező, hogy az idény során már szerepelt az FTC NB III-as csapatában is.

Forrás: Nemzeti Sport

Google News 

A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! 

A cikk megjelenése a Szerencsejáték Zrt. tématámogatásával valósult meg.

Default
Hirdetés
0