Fehérvármolfehervarfc.hu

Nagytakarítás a magyar csapatnál: öt vezető távozott a klubtól

Nyerj az Unibeten, fogadj a meccsekre kockázat nélkül! 20 000 Ft bónusz + 10 000 Ft ingyen fogadás vár Rád! Regisztrálj most! (x)

A hetek óta gyengélkedő MOL Fehérvár csapatánál hétfő délelőtt robbant a bomba, és a klub rövid időn belül öt meghatározó vezetője távozását erősítette meg.

Unibet

A klub bejelentése értelmében a továbbiakban nem Michael Boris lesz a csapat edzője, vele együtt Preisinger Sándor másodedző is távozott.

A német szakember február 16-a óta 32 tétmérkőzésen irányította a Vidit, ezeken 13-szor nyert a csapat, azonban az idei rajt utáni hullámvölgyből nem tudta kivezetni a csapatot.

A szombati, Vasas elleni vereséget követően felajánlotta lemondását Sallói István sportigazgató, melyet a klub vezetése elfogadott. Az 56 esztendős sportvezető tavaly júliusban tért vissza Sóstóra, ahol játékosként korábban szép sikereket ért el, sportigazgatóként pedig irányítása mellett az Ekl play-off köréig jutott a csapat idén nyáron. Sallói mellett távozik a frissen kinevezett vezető-játékosmegfigyelő, Zoran Kuntics és a Vidi II vezetődzője, Györök Tamás is.

Az utolsó négy meccsét nyeretlenül megvívó Fehérvár 11 forduló alatt 11 pontot szerzett a bajnokságban, mellyel az utolsó bennmaradó helyek egyikét, a kilencedik helyet foglalja el a 12 csapatos mezőnyben.

unibet

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

A Ferencváros-Monaco El-mérkőzésen a hazaiak győzelme 3.75, a döntetlen 3.55, a vendégsiker 1.95-szeres szorzóval fogadható. (x)

Unibet

Hirdetés

ENJOYED THIS STORY?

Add GOAL.com as a preferred source on Google to see more of our reporting

0