Julian Nagelsmann, a magyar labdarúgó-válogatott ellen készülő házigazda német csapat szövetségi kapitánya szerint a legfontosabb az, hogy szerdán legyőzzék az ellenfelet, nem pedig az, hogy mennyi gólt szereznek az Európa-bajnokság csoportkörének második fordulós meccsén.
A 36 éves edző a mérkőzés helyszínén, Stuttgartban tartott keddi sajtótájékoztatón elmondta, teljes mértékben felkészültek abból, hogy a magyar együttes labdával és labda nélkül milyen játékra képes, ennek megfelelően megnézték a Marco Rossi szövetségi kapitány által irányított csapat Svájc elleni első Eb-meccsét is.
„Két teljesen különböző félidőt játszottak a magyarok, mert miután az első félidőben nem tudták megnehezíteni a svájciak dolgát, úgy a második félidőben robosztus futballt mutattak be. Jól felkészültünk, a célunk pedig legfőképpen a győzelem, nem pedig az, hogy mennyi gólt szerzünk"
– nyilatkozta Nagelsmann, aki szerint minden játékosa számára hosszú volt az idei szezon, ennek nyomait mindannyian érzik, de mint mondta, ezzel a magyarok is így vannak.
„A sikerünknek több kulcsa is lehet. A magyarok a beadásoknál és fejjel nagyon jók, a szabadrúgásokkal pedig mindig veszélyes helyzeteket tudnak teremteni függetlenül attól, hogy melyik csatáruk van éppen a pályán. Ezért nem szabad sokat szabálytalankodnunk a tizenhatosunk környékén. A gyengeségeikbe nem akarok részletesen belemenni, de ezek között vannak olyanok, amelyek nekünk lehetőséget adnak a győzelemre"
– fogalmazott a németek szövetségi kapitánya. Hozzátette, arra is felkészültek, hogy mit kell tenniük, ha ők kapják az első gólt, arról pedig, hogy tőlük milyen játékot várhatnak a szurkolók, azt mondta: "mindig az ellenfél játéka határozza meg, nekünk mit kell tennünk, vagy mit tudunk tenni a pályán".
„A skótok nagyjából azonos erőt képviselnek, mint a magyarok, ugyanakkor a szerdai ellenfelünkön nagyobb lesz a nyomás, eredménykényszerben lesznek. Ezért arra számítok, hogy ellenünk támadóbb felfogásban lépnek majd pályára, mint a svájciak ellen tették"
– mondta Nagelsmann, aki az Eb után visszavonuló Toni Kroosról is beszélt: szerinte még mindig a világ legjobb három játékosa között van, a gól-, és kulcspasszok szempontjából.
„Nagyszerűen játszott a skótok ellen és reméljük, hogy szerdán is a segítségünkre lesz. Természetesen a magyarok is tisztában vannak a képességeivel, és biztos vagyok abban, hogy készülnek is rá külön, de ő van annyira rutinos, hogy megoldja ezt a feladatot"
– jelentette ki a szakvezető.
A szövetségi kapitány elmondta, minden játékosa egészséges és csúcsformában van, mindenki bevethető lesz a szerda esti találkozón.
Beszélt a német szélsők játékának szerepéről is, hangsúlyozva, számára nagyon fontos, hogy a szárnyvédők kreatívak legyenek, bátran lépjenek a középpályán befelé is, és ahogyan klubedzőként, úgy a válogatottnál is azt gondolja, fontos, hogy ők is közvetlen szerepet vállaljanak a gólszerzésben, a gólok előkészítésében. Akkor is, ha a klubmeccsekkel ellentétben a válogatottak általában kevesebb rizikót vállalnak ilyen szempontból, és emiatt esetleg nehezebb feltörni az ellenfelek védekezését.
Magyar kérdésre beszélt Willi Orbánról is, akit jól ismer Lipcséből, volt a játékosa is.
Hogy kezdő lenne-e nálunk, nem tudom, de az biztos, hogy nagyon jó játékos. Sikeres szezonon van túl, jó teljesítményt nyújtott a Leipzigben. A magyar csapat védelmének egyik pillérje, nem véletlenül. Megérdemli az elismerést, de nem szeretném elvenni a kollégámtól. Szerencsére nekem is nagyon jó védőim vannak
– bókolt a német–magyar származású bekknek, aki utánpótlásszinten még német válogatott volt.
A skótok ellen a védelemben kezdőként lehetőséget kapó Maximilian Mittelstädt az MTI kérdésére válaszolva elmondta, látta a magyarok legutóbbi három németek elleni meccsét, de azoknak szerinte egyáltalán nincs jelentősége a szerdai összecsapás szempontjából.
„Azok teljesen más mérkőzések voltak, de számunkra más lesz ez a találkozó a skótok ellenihez képest is. Ha hibázunk, akkor bajba kerülhetünk, ugyanakkor jó helyzetbe kerülhetünk, ha a magyaroknak is annyi nehézséget tudunk majd okozni, mint a skótoknak. Az ellenfél védelme is remekül teljesít, de tudjuk, mire számíthatunk a magyaroktól, hiszen az utóbbi időszakban jó eredményeket értek el jó csapatok ellen is. Csak magunkra kell koncentrálnunk, hogy olyan teljesítményt tudjunk nyújtani, mint múlt pénteken a skótok ellen"
– nyilatkozta a VfB Stuttgart védője.
A csaknem 55 ezer néző befogadására alkalmas stuttgarti MHP Arénában az Európa-liga 2020-as döntőjének játékvezetője, a holland Danny Makkelie sípjelére szerdán 18 órakor kezdődik a magyar-német összecsapás, melyet az M4 Sport, a Kossuth Rádió és a Nemzeti Sportrádió élőben közvetít.
Forrás: MTI
