A Ferencváros ellen 3-1-re megnyert bajnokin a második gól ünneplése közben esett a reklámtáblák közé Dzudzsák Balázs.
A Debreceni VSC Facebookon közzétett közleménye szerint a gólöröm közben szerencsétlenül eső Dzsudzsák Balázs csuklója eltört, így műtétre lesz szüksége.
Az esetről mi is beszámoltunk. A helyszínen több percig ápolták a magyar válogatott rekordert, majd a Zacher Gábor vezette orvosi stáb a hordágyra tette és a 67. percben csere után bevitték az öltözőbe.
A bajnokságból már mindössze egy találkozó maradt hátra, jövő héten az Újpest ellen zárja a szezont a Loki. A hajdúsági csapat azt nem írta mennyi időre dőlt ki csapatkapitányuk, de vélhetően az utolsó meccsen már nem lép pályára.
Ez nagy teher lehet a DVSC-nek, hiszen a harmadik helyet szeretné megtartani a csapat. Üldözőik az egy pontra lévő Puskás Akadémia és a három ponttal lemaradó Paks.

