Gondban van a Manchester United. A csapat előbb kiesett a Ligakupából, majd a bajnokságban kikapott az Aston Villától, döntetlent játszott az Evertonnal, majd vereséget szenvedett a Leicester ellen. Közben a BL-ben nyert a Villarreal ellen, de ez azért így kevés. A csapat jelenleg az 5. helyen áll a ligában, a hátránya öt pont az éllovas Chelsea mögött.
Az szinte természetes, hogy ilyen esetben azonnal edzőváltásról beszélnek a jólértesültek, de a The Athtletic úgy tudja, hogy Ole Gunnar Solskjaernak nem kell aggódnia. Sokkal inkább a sorsolástól kell félnie, mert a csapata az előttünk álló hetekben két alkalommal találkozik a BL-ben az Atalantával, Angliában pedig a Liverpool, a Manchester City, a Chelsea, a Tottenham és az Arsenal lesz az ellenfele. Elég kemény sorozat.
Solskjaer lassna három éve, 2018 decemberében megbízott szakvezetőként ugrott be az Old Traffordra, majd 2019 tavaszán végleges szerződést kapott, idén nyáron pedig 2024-ug írt alá a klubnál.
Az idei szezonban sokat várnak tőle, hiszen a United szerződtette Cristiano Ronaldót is. Ehhez képest egyelőre nem az igazi a csapat teljesítménye. A Leicestertől ráadásul négy gólt kapott a gárda.
„Nem érdemeltük meg, hogy elkerüljük a vereséget, hiszen négy gólt kapotunk – mondta a meccs után a norvég szakember. – A csapatot én rakom össze, így fel kell emelnem a kezem, ha rossz eredményt érünk el. Ha négy gólt kapunk egy találkozón, akkor valószínűleg hibáztam. Nem vagyunk jó formában, sok pontot veszítünk és ennek meg kell vizsgálni az okatot. Ki kell derítenünk, hogy mire van szükségünk a győzelemhez. Sok jó játékosom, de vannak hiányzóink is. Persze nem mentegetőzöm, így is kiemelkedő labdarúgók szerepelnek az együttesben. A Leicester elleni teljesítményünkről mindent elmond, hogy a négy kapott gól ellenére a kapusunk volt a legjobb.”
A United nyáron 130 millió fontot költött Jadon Sancho, Cristiano Ronaldo és Raphael Varane megvásárlására.

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.





