A közlemény szerint Zeljkovič 18 évesen debütált a szlovén élvonalban, majd onnan a szlovák Spartak Trnava csapatába került, ahol egyből meghatározó játékossá nőtte ki magát - északi szomszédunknál eltöltött mindkét idénye alatt beválasztották a liga álomcsapatába.
Innen került Plzenbe a játékos, ahol 23 mérkőzésen szerepelt az őszi szezonban, köztük 7 Európa-liga mérkőzésen, és játszott többek között az AS Roma, a Porto és a Ferencváros ellen is.
Zeljkovič háromszoros szlovén válogatottnak mondhatja magát, aki a klub tájékoztatása szerint már csatlakozott is a kék-fehérek keretéhez. Értékét a mértékadó Transfermarkt 2.2 millió euróra becsüli, mellyel egyből az NB I hatodik legértékesebb játékosának számít, így mindenképpen nagyot fogott vele az MTK a tavaszi folytatásra.
Az fővárosi csapat a nyolcadik helyen áll húsz forduló után a Fizz Ligában, legutóbb meglepetésre 3-1-s vereséget szenvedtek a sereghajtó Kazincbarcikától az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. Legközelebb Nyíregyházára látogat Pinezits Máté csapata, mely jelenleg hat pontra van a kiesést jelentő 11. helytől.
A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! |



