A játéknap legnagyobb meglepetését okozta, hogy a Tottenham Hotspurs hosszabbítást követően 3-0-ás vereséget szenvedett a Dinamo Zagreb otthonában, ezzel búcsúzott a sorozattól. A mérkőzést követően José Mourinho játékosai hozzáállását és győzni akarását kérdőjelezte meg.
"Ha elfelejtjük a hosszabbítás utolsó percét, amikor tényleg akartunk rúgni egy gólt és a rendes játékidőt, valamint a ráadás első félidejét nézzzük, egyetlen csapat volt ezen az estén a pályán, aki nyerni akart" - mondta a portugál a BT Sportsnak a mérkőzést követően.
Londonban 2-0-ra nyert a Tottenham és Zágrábban a gyenge játék ellenére hatvan percig úgy tűnt, hogy nem forog veszélyben a továbbjutás. Ekkor érkezett Orsic, aki előbb egy fantasztikus tekeréssel megszerezte a vezetést a Dinamónak, majd a 82. percben másodjára is betalált ezzel hosszabbításra mentve a párharcot.
A ráadásban Orsic ismét villant, újabb szenzációs góllal, a Tottenham pedig szégyenszemre kiesett.




"Mindent megtette a Dinamo, amit csak lehet, csak dícsérni tudom őket, azért, ahogyan játszottak. Az én csapatom azonban nem úgy játszott, mint aki nyerni akar. Én minden meccsen nyerni akarok, egész pályafutásom során így dolgoztam, hogy számomra minden meccs fontos. A Tottenham szurkolóinak is minden meccs fontos. A szó, hogy szomorú vagyok, ki sem fejezi, amit most érzek" - mondta csalódottan Mourinho.

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.
