Békéscsaba Újpestnemzetisport.hu

MOL Magyar Kupa: elődöntős a címvédő Újpest

A 11-szeres kupagyőztes fővárosi lila-fehérek harmadikként jutottak a legjobb négy közé, kedden ugyanis előbb a Paks, majd a bajnoki címvédő és listavezető Ferencváros biztosította a helyét az elődöntőben.

Jobban és veszélyesebben is futballozott az Újpest az első félidőben, a támadó felfogásnak pedig már a harmadik percben megvolt az eredménye, Simon Krisztián találatával ugyanis a fővárosi lila-fehérek kerültek előnybe. Nem törte meg azonban a korán bekapott gól a hazaiakat, akik negyedórával később egy szöglet után egyenlítettek.

A nyílt sisakos küzdelemben viszont mégis a címvédő vonulhatott egygólos előnnyel pihenőre, a csereként beállt Yahaya röviddel a félidő vége előtt lőtt nagy gólt a békéscsabai kapuba.

Fordulás után hamar két gólra hízott a különbség. Azonban a vendéglátók nem adták fel, többet birtokolták a labdát ellenfelüknél és kapura lövéssel is többször próbálkoztak, mint a fővárosi rivális. A hajrához közeledve góllá érett a csabaiak próbálkozása, másodszor viszont már nem sikerült egyenlíteniük, így elbúcsúztak a további küzdelemtől.

MOL Magyar Kupa, negyeddöntő:

Békéscsaba 1912 Előre (NB II)-Újpest FC 2-3 (1-2)

gólszerzők: Ilyés (17.), Tóth (77.), illetve Simon K. (3.), Yahaya (38.), Bjelos (57.)

Hirdetés