Mauricio Pochettino, a Chelsea nyáron kinevezett vezetőedzője nem tart igényt több játékosra sem, így Kai Havertz is a távozók sorát erősíti.
A tavalyi rosszul sikerült szezon után - amely alatt három edzőt is elfogyasztottak a Chelsea-nél - tömegesen hagyják el a klubot a játékosok. A legtöbben Szaúd-Arábia felé veszik az irányt, azonban akadnak olyanok is akik a legmagasabb szinten akarnak játszani, így az európai tiop-ligákban keresnek együttest. Kai Havertz továbbra is Angliában képzelte el a jövőjét, így helyben keresett magának klubot.
Fabrizio Romano értesülései szerint a játékos és az Arsenal már mindenben megegyezett egymással az utóbbi hetekben, sőt mára a Chelsea-vel is sikerült közös álláspontra jutni. A 24 éves támadó érkezését napokon belül bejelenthetik az Ágyúsok, amint átesik a szokásos orvosi vizsgálatokon.
A német játékos 65 millió fontért teszi át székhelyét a Stamford Bridge-ről az Emirates Stadionba. További öt milliót kell kifizetnie az Arsenalnak, amennyiben a szerződésben meghatározott speciális feltételek teljesülnek. Az újságíró nem részletezte, hogy hány éves kontraktust ír alá Havertz, azonban azt megjegyezte, hogy hosszú távra tervez a támadóval Mikel Arteta.

.jpg?auto=webp&format=pjpg&width=3840&quality=60)



