Ahogy korábban már beszámoltunk róla az Európai Unió bírósága szerint a nemzetközi (FIFA) és az európai futballszövetség (UEFA) az uniós joggal ellentétesen döntött korábban amellett, hogy megakadályozza az úgynevezett Európai Szuperliga (ESL) létrehozását.
A testület csütörtöki határozata alapján nem felel meg az Európai Unió versenyszabályzatának az, hogy a FIFA-nak és az UEFA-nak saját szabályzata szerint lehetősége van megakadályozni konkurens sorozatok indítását, valamint megbüntethetik az ezekben szereplő klubokat és játékosokat.
A Liverpool-Arsenal bajnokin a hazaiak győzelme 2.45, a döntetlen 3.55, a vendégek sikere 2.95-szörös szorzóval fogadható. (x)
A bíróság döntése már csak azért is súlyos csapás az UEFA-nak, mivel a határozat könnyen a Bajnokok Ligája megszűnését okozhatja.
Miért szűnhet meg a BL?
A katalán Sport arról ír, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség ezzel a döntéssel szinte minden eszközét elvesztette arra, hogy megakadályozza az ESL elindulását.
A lap értesülései szerint az Európai Szuperliga a 2025/26-os szezonban indulna útjára, a Bajnokok Ligája pedig megszűnne, vagyis a következő, 2024/25-ös idény lenne az utolsó BL-szezon.
De mi is az a Szuperliga?
A húszcsapatosra tervezett ESL ötletével 2021 áprilisában a Real Madrid, az FC Barcelona és a Juventus mellett további kilenc egyesület - a Manchester United, a Liverpool, a Manchester City, az Arsenal, a Chelsea, a Tottenham, az Atlético Madrid, az Internazionale és az AC Milan - állt elő. Miután az UEFA és a FIFA, valamint a futballvilág más befolyásos személyiségei, továbbá állami és politikai vezetők sora lépett fel a tizenkettek különszerveződése - és az UEFA-tól független új sorozat beindítása - ellen; a Real Madrid, Barcelona, Juventus trió kivételével mindegyik klub visszalépett a tervtől. Az ESL ötlete a szurkolói csoportok tiltakozását is kiváltotta.
Az UEFA 2021 májusában fegyelmi eljárást indított a szuperligát továbbra is erőltető három egyesület ellen, miközben a visszalépő kilenc klubbal - többek között bírság megfizetése mellett - "békét kötött". Florentino Pérez, a Real Madrid jelenlegi és az ESL korábbi elnöke akkor kijelentette: a 12 alapító klubot továbbra is szerződés köti a szuperligához, azaz a tagok - bár a többség ezt már kijelentette - nem távozhatnak a társaságból. 2023 nyarán a Juventus is visszalépett a Szuperligától, így jelenleg már csak a Barcelona és a Real Madrid tagja a kezdeményezésnek.
Bernd Reichart, az ESL kialakítása mögött álló cég elnök-vezérigazgatója idén februárban azt nyilatkozta, a sorozat akár 80 csapatot felvonultató, többosztályú formátumban is működhet majd, és hozzátette, az A22 Sports Management több mint ötven klubbal és részvényessel folytatott egyeztetése után világossá vált, hogy megújulásra van szükség.
Forrás: Sport, MTI





