Mint ismert, az egykori klasszis támadó 2025 januárjában ült le a zöld-fehérek kispadjára, miután elődjét, Pascal Jansent kivásárolta szerződéséből a New York City FC. Ekkor még két kör hátra volt az Európa-liga alapszakaszából, és bár 16. továbbjutást érő helyen állt az FTC, Keane-nek kellett befejeznie azt a munkát, amit a holland tréner elkezdett.
A Frankfurt elleni 2-0-s vereséget követően ez az AZ Alkmaarral szemben aratott 4-3-as sikerrel összejött, így a cseh Plzen várt a rájátszásban a magyar bajnokra. A Groupama Arénában 1-0-ra behúzott odavágó után azonban Csehországban már 3-0-ra a Plzen diadalmaskodott, amely ezzel továbbjutott a nyolcaddöntőbe.
Azon a második mérkőzésen egy védekezésben kevés kockázatot vállaló FTC-t láthattak a nézők, amely ritkán támadott le, ellentétben a Plzennel. Mindezt jól mutatja, hogy az Üllői útiak kezdőcsapatából egyedül Matheus Saldanha átlagos pozíciója volt az ellenfél térfelén. Holott labdabirtoklásban csak minimális különbség volt a felek között, és azt sem mondható, hogy bármelyik kapu előtt jelentősen többet lett volna játékban a labda.
Ezzel szemben kilenc hónappal később, az idén novemberi, Fenerbahce elleni idegenbeli El-találkozón egy egészen más képet festett az FTC labda nélküli játéka. A végjátékot leszámítva a Ferencváros bevállalta az emberfogó letámadást, amellyel megnehezítette a török együttes labdakihozatalait.
Ezen a mérkőzésen már hat ferencvárosi játékos átlagos pozíciója volt az ellenfél térfelén, mindezt úgy, hogy ezúttal „csak” 34% százalékban birtokolta a játékszert az FTC, így javarészt valóban a letámadás miatt tartózkodtak ennyivel többen a Fener térfelén, mint a Plzen elleni februári összecsapáson.
Az ez idő alatt bekövetkezett fejlődést egy újabb statisztika emeli ki. Erre a kiírásra nemcsak a gyűjtött pontok alapján tartozik az El élmezőnyébe a zöld-fehér gárda, hanem a PPDA (Passes Per Defensive Action) tekintetében is. Ez azt mutatja meg, hogy egy csapat átlagosan hány passzt enged az ellenfelének, mielőtt megkísérelné megszerezni a labdát. A Ferencváros 9,7 átadást követően kezd el valamilyen védekező akciót, ez a hetedik legkevesebb a mezőnyben. Minél alacsonyabb ez a szám, annál hamarabb szeretné megkaparintani a labdát az adott együttes.
A hatékony le- és visszatámadások egyértelműen a Rangers elleni mérkőzésen csúcsosodtak ki: összesen kilenc szerelést hajtottak végre a támadóharmadban Keane fiai. A 2019-20-as szezontól figyelembe véve egyetlen európai főtáblás mérkőzésen sem szereztek ennyi labdát az ellenfél kapujának közelében.
Kijelenthető, hogy az agresszívabb labda nélküli játéknak nagy szerepe van abban, hogy már két körrel a ligaszakasz vége előtt biztos a zöld-fehérek továbbjutása. Ráadásul a saját kezükben van a sorsuk, hiszen, ha a hátralévő két összecsapáson egy-két pontot gyűjtenek, akkor már jó eséllyel az első nyolcon belül végeznek. Köztudott, hogy a tabella ezen fele csak a nyolcaddöntőben csatlakozik be az egyenes kieséses szakaszba.
A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! |
A cikk megjelenése a Szerencsejáték Zrt. tématámogatásával valósult meg.

