Jonathan Clauss France Gibraltar 18112023Getty

Mészárlás Nizzában: Franciaország-Gibraltár 14-0!

Fogadj 20-szoros szorzóval a magyar válogatott győzelmére a Montenegró elleni Eb-selejtező mérkőzésen, és szerezd meg a 20 ezer forintos bónuszt is! (x)

Az európa-bajnoki selejtezők B csoportjában eddig százszázalékos teljesítménnyel, mindössze egy kapott góllal élen álló franciák a sereghajtó, szerzett pont és gól nélkül álló Gibraltárt fogadták Nizzában.

A hazaiaknál a kezdőcsapatban debütált a PSG 17 esztendős középpályása, Warren Zaire-Emery, aki Franciaország történetének legfiatalabb válogatott játékosa lett 1914 óta, összességében pedig a negyedik legfiatalabb.

Nem mindennapi jelenetekkel indult a találkozó, hiszen a vendégek négy perc alatt kétszer is érvényes gólt lőttek, apró szépséghiba, hogy mindkettőt a saját kapujukba, előbb Santos, majd Mouelhi volt ügyetlen.

A 16. percben már jött is a harmadik, Coman jobb oldali centerezését ki más, mint Zaire-Emery lőtte a hálóba, ebben pedig az sem akadályozta meg, hogy az esetnél Santos még durván fel is rúgta, amiért a gibraltári utólag azonnali piros lapot kapott, a középpályásnak pedig eddig tartott a játék, sérülés miatt le kellett őt cserélni, a helyén Fofana folytatta.

Zaire-Emery egyébként 1914 óta az első, összességében pedig a harmadik legfiatalabb gólszerzője lett a francia válogatott történetének.

Emberelőnyben a hazaiak még inkább úgy mentek át a vendég védelmen, mint kés a vajon, az első félidőben még négyszer köszöntek be.

Előbb Kylian Mbappé értékesítette a Casciaro kezezése miatt megítélt büntetőt, majd egy gyors szögletvariáció után Clauss lőtte ki 22 méterről a jobb alsót, aztán Coman volt eredményes egy kapu előtti kavarodást követően, végül a csereként beállt Fofana is beköszönt a vendég kapus segítségével.

A fordulás után némi gólcsendet követően a 63. percben indult be újra a henger, előbb Griezmann jobb oldali szöglete után Rabiot unta meg a flipperezést, s lőtte a közelről a kapuba a nyolcadikat, két perccel később pedig Coman kényszerítőzött Mbappéval, s szerezte meg a kilencediket.

A 73. minutumban a nem sokkal korábban csereként beálló Dembelé bolondította meg a védőket, majd lőtte ki a jobb alsót, újabb egy perccel később ismét Mbappé volt eredményes, a 78. percben Giroud is megérkezett, de les miatt érvénytelenítette a játékvezető a 12. találatot, helyette a hajrára fordulva Mbappé jó 40 méterről vette be a gibraltári kaput.

Végül Giroud sem maradt adós, a 89. percben Griezmann mellel letett labdáját vágta a kapuba, a hosszabbításban pedig ollózott egyet közelről, kialakítva ezzel a végeredményt.

Franciaország-Gibraltár 14-0.

Hirdetés
0