Dél-amerikai sajtóbeszámolók szerint a Lionel Messit is megszerző Inter Miami előrehaladott tárgyalásokat folytat a Barcelona és az argentin válogatott korábbi edzőjével, Gerardo "Tata" Martinóval.
A 60 éves argentin tréner korábban a Barcelonánál és az argentin válogatottnál is volt Messi edzője, valamint a hétszeres aranylabdáshoz hasonlóan ő is a Newell’s Old Boysban nevelkedett. Martino a legutóbbi világbajnokságon még az argentinokkal azonos csoportban szereplő mexikói válogatottat irányította, de a torna után elváltak az útjaik egymástól. A válogatott élén csaknem három évet töltött, azelőtt már az MLS-ben is edzőkösödött, az Atlanta Uniteddel 2018-ban bajnoki címet ünnepelhetett.
A floridaiak éppen Lionel Messi döntésének megerősítése előtt néhány nappal menesztették Phil Neville-t a kispadról, azóta megbízott edző irányítja a csapatot.
Továbbá a klub két korábbi Barcelona-ikon, Sergio Busquets és Jordi Alba szabadon igazolhatóként való szerződtetéséért is tárgyalásokat folytat
Az Inter Miami az MLS 2023-as alapszakaszának felénél öt győzelemmel és 12 vereséggel sereghajtó a keleti konferenciában, Messiéknek tehát lenne honnan felhozniuk David Beckham csapatát.

