2021-ben tíz szezont követően hagyta ott a Manchester Cityt Sergio Agüero, aki az FC Barcelona ajánlatára mondott akkor igent. A transzfer azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ugyanis az argentin sztár csupán öt mérkőzésen tudott pályára lépni új csapatában. Egy Deportivo Alaves elleni bajnokit követően sajnálatos módon szívproblémát állapítottak meg nála, ami miatt az orvosok nem engedték, hogy tovább folytassa pályafutását.

A klub és a játékos ennek köszönhetően közös megegyezéssel bontottak szerződést és úgy tűnt békésen válnak el, ám az argentin támadó 2024 májusában beperelte volt csapatát, ugyanis a szerződése felbontása miatt három millió eurós kompenzációt követel.
Egyelőre azonban még nem került bíróság elé az ügy, a felek peren kívül egyezkednek.



