Csütörtökön 15 órakor tartották Zürichben az U17-es brazíliai világbajnokság sorsolását, amelyen a magyar válogatott is érdekelt volt.
A Preisinger Sándor vezette férfi U17-es válogatott májusban nagy bravúrt ért el az írországi Európa-bajnokságon: az ötödik helyen zárta a 16 csapatos tornát, ezzel biztosította helyét az október 26-án kezdődő, brazíliai korosztályos világbajnokságon.
A magyar válogatott 1-1-es döntetlent játszott a belgákkal utolsó Európa-bajnoki mérkőzésén, és tizenegyesekkel kiharcolta a világbajnoki szereplést.
Fiataljaink a 4., leggyengébb kalapba kerültek besorolásra, amely előre vetítette, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz a sorsolást követően.
Nos, a magyar válogatott végül a B-csoportba került és Nigériát, Ecuadort és Ausztráliát kapta ellenfélül.
– Nehéz megmondani, hogy pontosan mennyire erős a csoport, amibe kerültünk, ez majd az ellenfelek alapos feltérképezését követően derül ki – mondta a sorsolás után az mlsz.hu-nak Preisinger Sándor.
Az biztos, hogy olyan válogatottakkal játszunk, amelyek felnőtt szinten gyakori résztvevői a világbajnokságnak, így egész biztos, hogy korosztályos csapatuk is komoly játékerőt képvisel. Elsősorban első ellenfelünk, Nigéria eddigi U17-es vb-szereplése tiszteletet parancsoló, az afrikai válogatott ugyanis minden más csapatnál többször nyerte meg ebben a korosztályban a világbajnokságot. A célunk természetesen az, hogy kiharcoljuk a továbbjutást a torna nyolcaddöntőjébe. Örülök, hogy minden csoportmérkőzésünket ugyanabban a stadionban játsszuk, így nyugodtabb lehet a meccsek közötti felkészülés, de bízunk benne, hogy a vb későbbi szakaszában más stadionokat is megnézhetünk majd.
A világbajnokságig három összetartás vár még a csapatra, júliusban elsősorban a kerettagok aktuális erőállapotára leszek kíváncsi, illetve megnézzük, hol tartanak azok a labdarúgók, akik az Európa-bajnokságon nem kerültek a csapatba, de számolunk velük a keret összeállításában. Augusztusban, a csehországi Jezek-tornán és szeptemberben, a horvátok elleni felkészülési meccseken már a leendő ellenfelek játékának ismeretében állítjuk össze a programot, és az előttünk álló csoportmérkőzéseket figyelembe véve igyekszünk csiszolni a csapatjátékunkat.



