Dárdai Pál, a Hertha BSC vezetőedzője a mai nap folyamán exkluzív interjút adott a Sportálnak. A beszélgetés során szó esett a berliniek szerepléséről, a feljutásról, a fiairól, valamint arról is, hogy mikor jön haza az ünnepek alatt a Dárdai család.
Minden jó, ha a vége jó?
Úgy lett volna igazán jó, ha az utolsó fordulóban nem csak egy pontot szerzünk az Osnabrück ellen, de szerintem így sincs okunk a panaszra – indította a beszégletést Dárdai Pál. – Ha azt nézem, hogy mi történt az olyan patinás klubokkal, mint például az 1860 München, a Kaiserlsautern vagy akár a Bielefeld, miután kiestek az első osztályból, mi még jól jártunk. Említett csapatokat szétszedték, a lejtőn nem volt megállás, a harmadik vagy a negyedik ligában kötöttek ki. AHerthaszépen tartja magát, sőt én még azt is megkockáztatom, hogy látok némi fényt az alagút végén. Az elejétől fogva hangoztatom, hogy legfeljebb a harmadik helyre érhetünk oda, ami, ugyebár, osztályozót ér. Aztán vagy feljutunk, vagy nem. Persze szeretnénk feljutni, ez is a cél, de azért ez nem úgy megy, hogy kimondjuk, mire vágyunk, és már teljesül is.
Remélem! Pillanatnyilag ott állunk, ahol a helyünk van, nagyjából ez a reális. Gyűjthettünk volna két-három ponttal többet is, de kevesebbet is. Én huszonhét pontot terveztem, huszonöt lett belőle, nagyot nem tévedtem. A Karlsruhe és a Hannover ellen is nyerhettünk volna, de be kellett érnünk a döntetlennel. Van ez így, főleg egy olyan fiatal csapatnál, mint a miénk.
Ahhoz képest, hogy honnal indultak, most hol tartanak?
Megmondom én, honnan indultunk: a nulláról. A nyáron nyolc játékos is úgy gondolta, hogy el akar menni, mert úgy hitte, hogy… Pedig dehogy! Más meg maradni akart, de mi nem akartuk, hogy maradjon. Végül megoldottuk ezt is, ma már csak az tagja a keretnek, aki a Herthában akar futballozni. A legfontosabb az, hogy az öltözőben rend és fegyelem van, a csapat és a szurkolótábor viszonya megint olyan, mint a legszebb időkben volt.
Mit érzett azokon a meccseken, amelyeken mindhárom fia, Palkó, Márton és Bence is magára ölthette a Hertha első csapatának szerelését?
Semmi különlegeset.
Ismerjük egymást régóta, de bocsásson meg, ezt nem akarom elhinni.
Holott hihet nekem – éppen azért, mert ismerjük egymást régóta. A családunkban ez a szituáció tulajdonképpen megszokott. Édesapám futballozott együtt a bátyjával, én az öcsémmel, voltam az édesapám játékosa, mindhárom fiamnak voltam már korábban is az edzője. Nálunk ez a helyzet majdhogynem természetes. Arról nem szólva, hogy nekik ártanék a legtöbbet, ha úgy raknám be őket a csapatba, hogy nem szolgáltak rá a bizalomra. Okoskodók mindig vannak, de meg kell nézni, hogyan teljesítettek a fiúk. Aki meg gonosz, egyszerűen nem érdekel. Marci egyébként is összetartó erő a csapatban, nagyon szeretik a többiek, sőt azok is, akik már más csapatot erősítenek. Ha Davie Selke vagy éppen Marco Richter ellátogat Berlinbe, az elsők között őt keresik. Bencét meg majdhogynem a csapat követelődzésére hoztam fel a felnőttekhez. Múltkor találkoztam a kapusunk, Tjark Ernst édesapjával, a hajdanán szintén kapusként jeleskedő Thomas Ernsttel, ő mesélte, hogy a fia nem egyszer mondta neki, mennyire várják már, hogy Bence is csatlakozzon hozzájuk. Ami meg Palkót illeti, nagyon jól kezdte a szezont, de elszakadt a bokaszalagja, meg kellett műteni, a kiesése jelentős érvágás volt nekünk. Ha minden jól megy, februárban már újra futballozhat, a visszatérésével sokat erősödnénk. Bence is kidőlt a sorból néhány hete, csúnya volt az ő bokája is, de megúszta az operációt. Néhány napja kezdte el a futóedzéseket, januárban már a csapattal készülhet.
Na, jó, most már elhiszem, hogy legyen szó bármelyik Dárdairól, úgy tekint rá, mint a csapat többi tagjára.
A gyerekek is tudják ezt a szituációt kezelni. Ebben nőttek fel. Azt meg már százötvenszer elmondtam, hogy nem teszek különbséget a játékosok között. Aki alig jut szóhoz, netán egyáltalán nem kap lehetőséget, azzal is ugyanúgy foglalkozom, mint a kezdőkkel, elmondom neki, miben kell javulnia, hogy legyen esélye játszani.
December elején Marco Rossi is megtekintett a helyszínen egy Hertha-mérkőzést, a lefújást követően pedig beszélt középső fiával, Mártonnal. Önnel is találkozott a szövetségi kapitány?
Velem sajnos nem, mert a meccs után vannak bőven teendőim, legalább két órába telik, mire mindennel végzek, ez aznap sem volt másként. De nem is az volt a fontos, hogy velem beszéljen. Ez volt az első találkozó a kapitány és Marci között, úgy hallottam, jól sikerült. Kulturált, pozitív hangulatú beszélgetés volt, hogy mi lesz a folytatás, majd kiderül. Azt is elmondtam már százötvenszer, hogy a pályafutásukkal kapcsolatos döntéseket a fiúk hozzák meg. Az ő életük, az ő karrierjük, a szüleik nem szólnak bele. Berlinben születtek, itt nőttek fel, német képzést kaptak, a Herthában futballoznak, sok minden köti őket ide. Igaz, Palkó remekül érezte magát otthon is, amikor Fehérváron játszott. Úgy neveltük őket, hogy tudják, honnan származnak. Látták a Szent Koronát, ismerik Budapestet, édesanyjuk és édesapjuk szülővárosát, Pécset, a Balatont, nyilván kötődnek Magyarországhoz is. Majd eldöntik, mit szeretnének.
Palkó már magára ölthette a magyar válogatott mezét tavaly, ha felépül sérüléséből és jó formába lendül, akár az is megtörténhet, hogy a márciusi felkészülési meccsekre két Dárdai kap meghívót Marco Rossitól. A 61-szeres válogatott apuka nyilván büszke lenne, ha azt látná, hogy két fia is játszik a nemzeti együttesben…
Naná, hogy büszke lenne! Ha összejön, az szép lenne, de ha nem, akkor sincs tragédia. A legfontosabb az, hogy egészségesek legyenek.
Néhány nap lazítás belefér az ünnepek idején?
A menetrend már összeállt, kicsit feszített lesz a tempó. A Szentestét Berlinben töltjük a gyerekekkel, halászlé, rántott borjú, libacomb és harcsa kerül az asztalra. A halászléért én felelek, már rég megrendeltem a pontyot, tudok egy jó helyet, ráadásul annyi protekcióm van már, hogy szép halat kapok. Karácsony első vagy második napján Mónival és a kiskutyánkkal hazaugrunk néhány napra, de Palkó és Bence mindenképpen Berlinben marad, mert folytatniuk kell az edzéseket. Megyünk Pécsre, megyünk disznóvágásra, megyünk a hagyományos, édesapám nevét viselő véméndi emléktornára, igaz, azt valószínűleg csak „lekocogjuk”, mert a disznóvágás másnapján lesz… A véméndi foci mindig jó buli, van nyolc csapat, többszáz néző, mindenki mosolyog, jól érzi magát. Egy napra még szeretném elvinni Mónit a harkányi termálfürdőbe, de szilveszterre visszajövünk Németországba, egyrészt a gyerekek miatt, másrészt mert harmadikán már kezdjük a felkészülést.
Még édesapja teremtett tradíciót azzal, hogy a gyerekek nagy boldogságára egy-egy labda mindig bekerült a fa alá…
Hogy mit hoz a Jézuska, nem tudom, csak annyit hallottam, hogy nagyjából mindent beszerzett. A gyerekek időközben felnőttek, majd meglátjuk, lesz-e a labda a fa alatt. De ha netán most nem, akkor majd újraélesztjük a hagyományt, ha jönnek az unokák…
A teljes interjút IDE KATTINTVA tekintheted meg.
