Azt már hetek óta rebesgette a sajtó, hogy Luciano Spaletti nem hosszabbítja meg az idény végén lejáró szerződését az AS Románál. Most úgy tűnik, az új állomáshelye is megvan a szakembernek.
Miután az Inter lemaradt Diego Simeonéról és Antonio Contéról is - mindketten maradnak a jelenlegi csapatuknál - azonnal felvette a kapcsolatot Spallettivel. A korábban Zenitnél is dolgozó szakember pedig igent mondott a felkérésre – írja a Gazzetta Dello Sport .
A hírek szerint a jövő héten a hivatalos bejelentés is megtörténhet.
Az Inter új kínai tulajdonosi csoportja, a Suning nemrégiben szerződtette a Roma volt sportigazgatóját, Walter Sabatinit, aki Spalletti mellett a farkasok középpályását, Radja Nainggolant is szeretné Milánóba csábítani.
Getty



