A MOL Fehérvár kedden kora este hivatalos honlapján jelentette be, hogy leigazolta Tobias Christensent a Valerenga együttesétől.
A 22 esztendős norvég középpályás hivatalosan január 15-én csatlakozik a székesfehérváriakhoz, de már szerdától a piros-kékekkel tréningezik, s két és fél évre szóló szerződést írt alá.
Christensen a Vigor nevű együttesben kezdte pályafutását, 2017-ben igazolt át az IK Startba, ahol a másodosztályban 23 mérkőzésen lépett pályára, egy évvel később pedig az élvonalban is alapember volt, sőt, gólt is szerzett. 2019 nyarán a Moldéhoz igazolt, ahol a szezon végén bajnoki címet ünnepelhetett. Legutóbbi csapatát, a Valerengát 2021 tavasza óta erősítette, pályafutása során eddig 109 élvonalbeli mérkőzésen 8 gólt lőtt és 11 gólpasszt adott, végigjárta a norvég utánpótlás-válogatottak ranglétráját, a felnőtt nemzeti csapatba azonban még nem kapott meghívást.
"Amikor hallottam a Vidi érdeklődéséről, utánanéztem a klubnak és úgy láttam, hogy ez egy remek lehetőség számomra, hogy első alkalommal kipróbáljam magam egy külföldi bajnokságban. A klubnál kiválóak a körülmények, szép a stadion és az edzőpályák is, egy kifejezetten ambiciózus klubról beszélhetünk, ezek döntöttek az ideigazolásom mellett. A csapatból eddig nem ismertem senkit személyesen, de már korábban is hallottam a klubról. Az angoltudásom rendben van, így a kommunikáció biztosan menni fog a csapattársakkal, valamint remélem, a magyar nyelvből is sikerül majd minél többet elsajátítanom, ezen a téren is megpróbálom kihozni magamból a maximumot. Elsőként szeretnék beilleszkedni és bekerülni a csapatba, és segíteni a klubot a céljai elérésben. Készen állok arra, hogy már az első mérkőzéstől a pályán legyek és remélem, hogy minél előkelőbb helyen fejezzük majd be a bajnokságot" -nyilatkozta a klub honlapjának a szerződés aláírása után a középpályás.

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.


