Az angol harmadosztályú Charlton Athletic FC a honlapján és a közösségi médiában lévő felületein is elköszönt a Fehérvár FC-hez szerződő 26 éves középpályástól, George Dobsontól.
Az angol klub hangsúlyozta, karácsony környékén több szerződésajánlatot is tettek Dobsonnak, akivel azonban nem tudtak megegyezni, majd ő előszerződést kötött a Fehérvár FC-vel.
„A klub szeretne köszönetet mondani George Dobsonnak, aki 2021-es csatlakozása óta 144 mérkőzést játszott a Charlton színeiben. Minden edzésen és meccsen mindent beleadott a csapatért. A klub minden jót kíván neki Magyarországon"
– fogalmazott a Charlton búcsúüzenetében, a honlapján.
A közösségi médiában a fehérvári szurkolók már köszöntik is az új szerzeményt.

