Megtartották a magyar kupadöntő előtti sajtótájékoztatót

Hozzászólások()
molvidi.hu
A mérkőzésről a két vezetőedző mellett, Juhász Roland és Gazdag Dániel nyilatkozott még.

A 78. magyar kupadöntőt rendezik holnap a Grupama Arénéban, ahol a Budapest Honvéd és a MOL Vidi FC csap majd össze egymással. 

A vidi.hu beszámolója szerint a fehérvári ultrák is visszatérnek ezen a mérkőzésen a lelátóra, így mindenképpen egy kiváló hangulatú találkozóra lehet majd számítani.

Supka Attilának korábban már sikerült megnyernie a Honvéddal a trófeát, amit 10 év után ismét nagyon szeretnének Kispestre vinni.

- Elértük a kitűzött célunkat, hogy a  nemzetközi porondon indulhassunk, így már nyugodtan készülhettünk erre az összecsapásra.Korrában már sikerült megnyernem a Magyar Kupát a Honvéddal és a héten azért dolgoztunk, hogy ezt ismét átélhessük. Amennyiben Horváth András felépül, ő áll majd a kapuban, de az összeállítást illetően egyelőre nem szeretném kiteregetni a kártyáimat. Bízom benne, hogy szombaton sikerül majd olyan teljesítménnyel előrukkolni, hogy ismét miénk legyen a trófea!

Marko Nikolic örül annak, hogy visszatérnek a fehérvári ultrák a lelátóra és abban bízik, hogy együtt sikerül megkoronázniuk ezt a szezont.

- Nagy mérkőzés lesz ez számunkra, hiszen ezt megelőzően csak egyszer nyertük meg a Magyar Kupát a történelmünk során. Igyekszünk megkoronázni az idényt, hiszen összességében elmondható, hogy sikeres szezonon vagyunk túl az Európa Liga-csoportkörrel és az ezüstéremmel. A Honvéd remek együttes, kellemetlen ellenfél és egy mérkőzésen bárkire veszélyt jelenthetnek. Supka Attila kollégámnak már sikerült megnyernie a Magyar Kupát nekem viszont még nem, így én is éhesebb vagyok erre a sikerre. Örömteli, hogy sikerült végre kiegyezni a szurkolói csoportunkkal, várjuk őket a döntőre. 

Vidi - Honvéd

Gazdag Dániel szeretne revansot venni a Vidin, hiszen a bajnokságban háromszor is vereséget szenvedtek a fehérváriaktól.

- A Vidi ellen mindig rangadót játszunk, nem lesz ez másképpen most sem. Sajnos a bajnokságban háromszor alulmaradtunk velük szemben, úgyhogy ez most egy kiváló alkalom lesz a visszavágásra. Szeretnénk revansot venni és megnyeri a kupát! 

Juhász Roland nem érzi még magát öregnek és szeretné megdupázni a Vidi kupagyőzelmeinek a számát.

A cikk lejjebb folytatódik

- Ez lesz az 50. mérkőzésen a szezon során, de nem érzem magam fáradtnak még 36 évesen sem, jövőre is ugyanúgy a pályán leszek és reményeim szerint hasonló mérkőzésszámról beszélgethetünk. Igaz, hogy a jelenlegi szezon során háromból háromszor megvertük a Honvédot, de hiba lenne azokból a meccsekből kiindulni, ráadásul én személy szerint nem is igazán szeretek foglalkozni a múlttal. Az elmúlt egy naptári év remekül sikerült, hiszen előbb megnyertük a bajnokságot, majd az EL-csoportkörben is szerepeltünk, most pedig az MK-sikerrel feltehetjük az i-re a pontot és megduplázhatjuk a kupagyőzelmeink számát. 

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

Gazdag Dániel Juhász Roland

Bezárás