Azzal azért mindenki tisztában van, hogy a jelenlegi brazil válogatott nem egy világverő együttes, de arra talán még ők sem számítottak, hogy mindössze a hatodik, utolsó egyenes ági kijutást érő helyről várják majd a vb-selejtezők folytatását.

Tavaly novemberben ugyanis úgy hagyták ott ezt a sorozatot, hogy hat meccsükből mindössze kettőt nyertek meg, Bolívia ellen még parádézva (5-1), Peruval szemben viszont már kínkeservesen (1-0).
Ezt követően sorozatban négy nyeretlen találkozó következett Viníciuséknak, sőt, a Venezuela elleni döntetlen (1-1) után Uruguaytól (0-2), Kolumbiától (1-2) és Argentínától (0-1) is kikaptak.
A nyári, Copa Américán nyújtott teljesítményükre sem lehetnek büszkék, hiszen a csoportküzdelmeket éppen túlélték, de Uruguay már a negyeddöntőben búcsúztatta őket.
A Selecao így összességében a ma hajnali, Ecuador elleni vb-selejtezőig lejátszott, elmúlt nyolc tétmeccséből mindössze egyet tudott megnyerni, nem csoda, hogy nagy volt a nyomás Dorival Júnior tanítványain.
A brazilok végül nagy nehezen, egyetlen Rodrygo-találattal győzték le Ecuadort, így fel is léptek a selejtezősorozat 4. helyére, igaz, mai ellenfelüket csak azért előzik meg, mert azok 3 pontos mínuszban kezdtek Byron Castillo botránya miatt.
Folytatás négy nap múlva, Paraguay ellen.
További eredmények:
Uruguay-Paraguay 0-0
Peru-Kolumbia 1-1






