A korábbi beszámolók szerint a román válogatott Budapesten játszhatja az Izrael ellen a jövő hónapban esedékes Eb-selejtezőt, azonban az aktuális hírek szerint mégsem a fővárosban, hanem Debrecenben kerülhet sor a novemberi összecsapásra.
A Digisport hívta fel rá a figyelmet, hogy az Izrael-Románia Eb-selejtező helyszíne Debrecen lehet, mivel a közel-keletiek a háború miatt nem játszhatnak otthon. A korábban felmerült budapesti helyszínt azért vethetik el, mert ugyanazon a napon (november 18.) a Fehéroroszország–Andorra mérkőzést is Budapesten rendezik, a rendőrség pedig állítólag nem vállalta egyszerre két mérkőzés biztosítását.
Izrael két októberi Eb-selejtezőjét elhalasztották, így novemberben kilenc napon belül négy mérkőzést fog játszani.
A románok októberben már játszottak egy Eb-selejtezőt Budapesten, amikor Fehéroroszország “vendégeként” 0-0-ra végeztek a Szusza Ferenc Stadionban.

