Bár sokáig úgy tűnt, nem lesz szükség beavatkozásra, kedden végül mégis bokaműtéten esett át Denzel Dumfries. Az Inter jobb oldali szárnyvédőjének bokája több mint egy hónappal ezelőtt sérült meg, azóta tartott a rehabilitációja, és hosszas várakozás után döntöttek a műtét mellett. Kezdetben ugyanis a konzervatív terápiával kezelték a bokáját, ezzel azonban sokkal nehezebb lett volna megítélni, hogy a játékos mikor lesz ismét játékra alkalmas állapotban - írta meg a GOAL olasz kiadása.
Ugyanakkor a beavatkozásnak is van árnyoldala, méghozzá az, hogy minden bizonnyal meghosszabbítja a holland válogatott felépülését, aki így még később térhet vissza Cristian Chivu csapatába.
A sérülés előtt lejátszott 11 Serie A-mérkőzésen összesen kilenc alkalommal volt a kezdőtizenegy tagja, ennélfogva kijelenthető, hogy a román szakember szintén elsőszámú opcióként tekintette Dumfriesre a pálya jobb oldalán.
Ettől függetlenül a hiányában is remekelnek a milánóiak, akik ugyan elbukták az AC Milan elleni városi derbit, de az azóta aratott négy sikerükkel az élre álltak, egy ponttal megelőzve a Rossonerit.
Pénteken pedig az Olasz Szuperkupában lesz jelenése az Internek, amely a Bolognával csap össze a döntőbe kerülésért. A másik ágon a Milan és a Napoli küzd meg egymással.
A cikk megjelenése a Szerencsejáték Zrt. tématámogatásával valósult meg.
.png?auto=webp&format=pjpg&width=3840&quality=60)


