Michael Oenning vezetőedző kijelentette, hogy az Újpest FC győzni szeretne csütörtökön a svájci Basel otthonában a Konferencia-liga selejtezőjében, a harmadik forduló visszavágóján.
"Győzni szeretnénk, és azért jöttünk, hogy mindent megtegyünk. Eléggé sikeresnek értékeljük az előző meccset is, bár az eredmény sajnos nem ezt mutatja" - nyilatkozta a Bázelben megrendezett szerdai sajtótájékoztatón a magyar csapat német szakvezetője.
Múlt csütörtökön a házigazda Újpest FC remek első félidőt produkált, a szünetben 1-0-ra vezetett, ám a második felvonásban már a vendégek futballoztak fölényben, és végül 2-1-re megnyerték a párharc első mérkőzését. A visszavágó csütörtökön 19.30-kor kezdődik a St. Jakob-Parkban.
Oenning hozzátette, szerinte bármi megtörténhet, és a múlt héten látottak alapján meglepetésre is képesnek tartja csapatát.
"Azért vagyunk itt, hogy megnyerjük a mérkőzést, azon leszünk, hogy minél több gólt szerezzünk. Ugyanazt a ritmust nehéz lesz követni, de ez a célunk" - magyarázta. Hozzáfűzte, csapata egyelőre jól bírja a kettős terhelést.
A klub honlapja szerint négy újpesti játékos - Stefan Jevtoszki, Fehér Csanád, Fernando Viana és Giorgi Beridze - biztosan kihagyja a bázeli visszavágót sérülés miatt, Junior Tallo és Stieber Zoltán szereplése pedig bizonytalan.
Az Újpest-Basel párharc továbbjutójára a svéd Hammarby IF vagy a szerb FK Cukaricki vár a negyedik körben, az első találkozót a szerbek nyerték házigazdaként 3-1-re.
(MTI)

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.
Nem az Újpest a mérkőzés esélyese. A lilák Basel elleni sikere 10,00-szeres szorzóval fogadható.






